Budapesten rendezik Közép-Európa legnagyobb fenntarthatósági rendezvényét

Share Button

A magyar fővárosban rendezik Közép-Európa legnagyobb fenntarthatósági rendezvényét, a Planet Budapest 2021 – Fenntarthatósági Expót és Világtalálkozót; a rendezvény célja, hogy a visegrádi országokkal együttműködésben hozzájáruljon a fenntartható fejlődési fordulathoz – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerdán az MTI-vel.

A program fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, aki a közlemény szerint úgy fogalmazott: „a jövő már a tegnapi cselekedeteinkkel elkezdődött. Most az a kérdés, hogy milyen irányba fordul, s ez még tőlünk függ. Ehhez kínál eszközt és tudást a Planet Budapest 2021.”
A várható programok között példaként említették a Fejlődés harmóniában a természettel – Fenntarthatósági Expót, A Fenntarthatóság Univerzuma – Világtalálkozót, valamint A Te Bolygód – Közönségprogramok a fenntarthatóságról, A Jövő Hősei – Ifjúsági élményprogram a fenntarthatóságról című rendezvényt.
A közlemény ismerteti: a környezeti fenntarthatóságra nyitott vállalatok és startupok részvételével megrendezendő Expó célja, hogy az évszázadok tapasztalatait, tudását és a kihívásokra megoldást kínáló új technológiákat, innovációkat együttesen mutassa be.
A Világtalálkozón állam- és kormányfők, kormányzati döntéshozók, nemzetközi szervezetek elismert szakértői, valamint a tudományos és az üzleti világ képviselői vitatják meg a fenntartható vízgazdálkodás, az élelmiszertermelés, a hulladékgazdálkodás, az energia és a közlekedés témaköreit. Az esemény arra szolgál, hogy kézzelfogható, elérhető és költséghatékony válaszokat adjanak a fenntartható fejlődés területén tapasztalható kihívásokra.
A Te Bolygód című program részeként az ismeretterjesztő élményközpontban mutatják be a résztvevőknek „a jövő mindennapjait”, így például, hogy milyen lesz a jövő lakása, iskolája, városa, illetve, hogy milyen fenntartható forrásból származó élelmiszereket fogyasztanak majd az emberek.
Az Ifjúsági élményprogram a gyermekek és a fiatalok figyelmét hívja fel a fenntartható életmód fontosságára.
A közlemény idézte Joó Istvánt, a KKM helyettes államtitkárát, a Planet Budapest 2021 lebonyolításáért felelős kormánybiztost, aki elmondta, hogy „kormányzatok, nemzetközi finanszírozási szereplők, a tudományos élet szereplői, és mi magunk lehetünk e találkozás fókuszában. A világtalálkozó kiemelt célja a ma fiataljainak megnyerése közös céljainknak, egy élhető, biztonságos és barátságos életmód kialakításához, különösen itt, Közép-Európában”.
A Planet Budapest 2021 rendezvényeinek a Hungexpo ad otthont 2021 decemberében.

Forrás: MTI