Cegléden hajt végre gigaberuházást az eleketromos autóipar

Share Button

A leendő elektromobilitási gyárban inverterekhez gyártanak majd félvezetőket.

A német tulajdonú Infineon Technologies vállalatcsoport 32 milliárd forintos beruházást hajt végre ceglédi gyárában. A létrejövő új gyáregységben az elektromos és a hibrid meghajtású gépjárművekhez készülő inverterekhez gyártanak majd félvezetőket.

A projektről Budapesten sajtótájékoztatón számoltak be. Jörg Spiegel, az Infineon Technologies AG alelnöke, az Infineon Technologies Cegléd Kft. felügyelőbizottságának a tagja elmondta: a projektben egy elektromobilitási gyárat hoznak létre.

A beruházást azzal indokolta, hogy a következő öt évben jelentős bővülésre számítanak ebben az iparágban. Kiemelte, hogy az elektromobilitással az autóipar hozzá tud járulni a klímavédelemhez.

Magyarország a top 10-ben

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavaiból kiderült, a beruházás jelentősége miatt, illetve mert a fejlesztés segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását, a kormány 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cég számára. „A beruházás jelentőségét mutatja, hogy miközben a német vállalatcsoport a világ 134 országában van jelen, a további bővítés helyszínének Magyarországot választotta” – fogalmazott a tárcavezető. Arra is kitért, hogy a beruházásokkal foglalkozó amerikai szaklap, a Site Selection idei jelentésében Magyarországot a világ tíz legvonzóbb befektetési célpontja közé sorolta.

Nyilvános cégadatok szerint az Infineon Technologies Cegléd Kft. a 2017. október 1-től 2018. szeptember 30-ig tartó üzleti évében 13,078 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el, ami mintegy 2,48 milliárd forinttal több az előző évinél. A társaság adózott eredménye a 2018-as üzleti évben 286,9 millió forintot tett ki, szemben az előző évi 427 millió forinttal.

Forrás: magyarepitok.hu