Égi mail Betlehembe a Napkorszakért

Share Button

Tisztelt és Szeretett Megváltónk. Lehet, hogy ez az első elektronikus levél amit hozzád küldenek, de maga az elektronikus levél a mi köreinkben az égieknek címezve már nem példanélküli. Elsőként az Irodalmi Rádió korán elhunyt szerzője Kovács János részesült benne, őt követte, ismét korán eltávozva közülünk az MNNSZ mindenki által tisztelt és szeretett napenergia hasznosító szaktekintélye Debreczeni Mihály. Remélem a többi címzettel együtt már ott vannak fent közöttetek és megerősítik, igazolják amit  már előzőleg is sokszor és most összegezve ismét leírunk.

A mi köreinkben akik a „Napnál világosabb” rovat gondolatait leírják és sugallják az ember megteremtése mellett, két nagy áldást köszönnek meg a Teremtőnknek. Az egyik az élet forrásának a napfénynek a megteremtése, a másik az élet minőségének a szeretetnek a megszületése szintén teremtményedként a kis Jézus által képviselve. A megváltás eseménye részünkre bár szükségesnek ítélhető, de a számunkra egyszerű kisemberek számára nagyon drasztikus és talán valami mással is pótolható (például a „keresztes háborúk” is indulhattak volna „történelmi békemenetként”. Az biztos,ha a Te véleményedet is megkérdezik, Te egyenesen megtiltod a Szent Sír visszafoglalására indított hadjáratot)

Először is szeretnénk kiemelten megköszönni, hogy születésednek 2018. évfordulója alkalmából, 2018-ban már Magyarországon is megszületett a Napkorszak, igaz még csak 50%-os térhódítással, nagyon sok ellenérdekeltség leküzdésével de mégis hivatalos kormányprogramként.

Mi most a másik 50% eljöveteléért írunk Neked és a Teremtőnktől további segítséget kérünk

A székely néphagyomány őriz egy nagyon szép valóságigényű mesét mely szerint ha 10 000 ember, elküldi fohászát a Teremtő felé az meghallgatásra talál. Ezért vált szokássá a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség rendezvényein, képzésein, hogy a fohászunkat a Napkorszak eljöveteléért elküldjük a legfőbb Illetékeshez. Örömünkre szolgál, hogy bár még csak közel járunk a 10 000-es létszámhoz kérésünk egy jelentős része már meghallgatásra talált.

Tévedés lenne napimádónak tartani azt, aki az ember megteremtése mellett a Teremtő legértékesebb teremtményének a napfényt tartja. De azért látható, hogy a napfényre  nagyon sok feladat várt és vár. Az áldást tőle várták az ősi hitek és tőle várjuk mi is. Kifogyhatatlan energiája mellett a tisztán látást, a megvilágosodást, ahol az áldozatok sohasem kaphatnak többé hős elnevezést. A világnak nem hősök kellenek, hanem a Teremtő akaratát megvalósító, naponként áldást teremtgető hasonmások, és a rosszul sikerült teremtésekkel együtt  élő, hibáikat velük együtt helyrehozó hétköznapi megváltók. Olyan megváltó Krisztus aki Pünkösd alkalmával felmegy egy napra konzultálni az Atyával és a Szentlélekkel, de utána siet vissza hozzánk emberekhez, a Teremtő hasonmásaihoz, a megvalósításban Veled együttműködő munkatársaidhoz, segíteni megvalósítani a Napkorszakot.

Van már imának is tekinthető  fohászunk, Vannak szaktudással rendelkező kiképzett embereink, van bőven napenergiánk és általa létrehozott megújuló energiánk.

Remélhetőleg lesznek közérdekűen  a napnál világosabban gondolkodó honatyáink is és közérdekű, a „Naptörvények” szellemében működő, keresztény nemzeti kormányunk is.

 

Íme a fohászunk

Add már Uram a Napkorszakot!
Nem kérünk mi ezzel nagyot.
Add, hogy mindenkié lehessen
Fényt, meleget olcsón vehessen
S csinál Uram Törvényt arra,
hogy áldásod lehessen mindenkinek haszna
S csinálj Törvényt arra is végre,
hogy a háborúk helyett
jöjjön el a BÉKE!
S a lelkek hegedűjén
szólhasson a SZERETET!

Nem kell
ide három király.
Sem arany, sem tömjén sem mirha.Ha a szívünkbe
MINDENNAPI  szeretetként,
költözik a
KISJÉZUSKA!

bocsó nemecsek imre