A kapacitásmechanizmus egy olyan támogatási rendszer, amelyekben az energiatermelők, a keresleti választ adó fogyasztók és a tárolók csupán (a nem a szabályozási piacon lekötött) rendelkezésre állásáért is díjazásban részesülnek. A kapacitásmechanizmusoknak két fő formája van. Az általános kapacitásmechanizmus javítja az üzemelő, valamint jövőbeli erőművek jövedelmezőségét, és ezzel késlelteti bezárásukat, illetve ösztönzi megvalósulásukat. A stratégiai tartalék pedig a szélsőséges keresleti és kínálati ingadozások miatt kialakuló helyzetek megoldását segíti elő azzal, hogy a rendelkezésre álló tartalékok egy részét kivonja a nagykereskedelmi és szabályozási piacról, és félreteszi az ilyen helyzetek kezelésére.
A 90-es évek közepén épült gáztüzelésű erőművek üzleti lehetőségeinek felmérése során még nem tudtak számolni az állami támogatással ösztönzött megújuló energiatermelés gyors terjedésével, így aggregált szinten kapacitásbőség alakult ki az európai villamosenergia-piacokon. A többletkapacitások leépülése, az új beruházások elhalasztása része a piaci egyensúly helyreállásának. Ugyanakkor, ahol a kapacitások leépülése területileg koncentrált ott a kapacitás-megfelelősségi vizsgálatok az ellátásbiztonsági kockázatok növekedését jelezték. Probléma az is, ha a kapacitás-leépülés a villamosenergia-rendszer rugalmas alkalmazkodó képességét biztosító gáztüzelésű erőműveket érinti a legsúlyosabban. A bevételi bizonytalanság a rendelkezésre állási díj típusú bevételek súlyának növelésével mérsékelhető, aminek egyik formája lehet a kapacitásmechanizmus bevezetése.
Az európai tapasztalatok megerősítik, hogy a kapacitásmechanizmus mindig a legolcsóbb kapacitásokat próbálja meg mozgósítani a csúcsigények kielégítése érdekében, így nem hatékony abban az esetben, ha a legfontosabb cél a rugalmas kapacitások biztosítása a megújuló penetráció növekedése miatt. Az eddigi aukciókon a kapacitásdíj 90-98%-a már üzemelő erőműveknek jutott, és csak töredékrész maradt az új beruházások, felújítások és új technológiák támogatására. Az új kapacitások tekintetében is a tőkeköltséget minimalizáló megoldások voltak versenyképesek. Így eredményesen szerepeltek a keresleti válasz és a kisméretű gáz- és dízelmotorok, az új és felújítandó CCGT (kombinált ciklusú gázturbinás) erőművek viszont jellemzően nem jutottak kapacitásszerződéshez.
A rendszer költséghatékonysága szempontjából problémát jelent, hogy azokban az országokban, ahol koncentrált a piac szerkezete, úgy alakultak ki magas, a fogyasztói árak 7-8%-át elérő kapacitásdíjak, hogy az nem generált jelentős mértékű új beruházást.
A MEKH az elemzésében megállapította, hogy a flexibilis kapacitások kínálatának bővítésére a kapacitásmechanizmus klasszikus formája sem célzottság, sem a közpénzek felhasználása szempontjából nem tekinthető optimális megoldásnak. Az elemzés bemutatja azokat az akadémiai irodalomban és ma már a nemzetközi gyakorlatban is ismert megoldásokat, amelyek a támogatási rendszer hatékonyságát próbálják növelni.
A kapacitásmechanizmusok szerepéről készült kiadvány letölthető a Publikációk, Piacfelügyelet publikációk rovatban.
