Elkészült a mesterséges Nap, nemsokára be is üzemelik

Share Button

A Kínában felépített reaktor a csillagunkénál 13-szor forróbb hőmérsékletet is képes elérni.

A Xinhua kínai hírügynökség kedden bejelentette, hogy elkészült a mesterséges Nap névvel illetett fúziós reaktor, amelyet már 2020-ban be is üzemelhetnek, hogy a mai megoldásoknál lényegesen olcsóbban és tisztábban termeljen nukleáris energiát. A Szecsuan tartományban felépített reaktor a HL-2M névre hallgat, és még a Napnál is 13-szor forróbb hőmérséklet elérésére képes – írta az Abacus alapján a Qubit.

Azért van szükség ekkora hőre, mert a fúziót két módon lehet előállítani: vagy nagyon magas nyomással, vagy nagyon magas hőmérséklettel, és a Földön csak az utóbbit lehet reprodukálni. A Kínai Nemzeti Nukleáris Vállalat és a Délnyugati Fizikai Intézet közös projektjében felépített reaktorban a 200 millió Celsius-fok is elérhető lesz.

Az atomreaktoroknak két fajtája van, a jelenleg használt fissziós és a jövő technológiájának tartott fúziós reaktorok. A fissziós reaktorok a maghasadást használják energiaforrásként (leggyakrabban urán vagy plutónium felhasználásával), míg a fúziós reaktorok ennek ellenkezőjét, a magegyesülést, vagyis a magfúziót. Ez zajlik a Napban is, ahol hidrogénatomok egyesüléséből hélium keletkezik, aminek hatására hő termelődik, és energia szabadul fel.

A fúziós reaktorok az alapanyagok bősége miatt olcsóbb, a radioaktív hulladék minimalizálása miatt pedig tisztább energiát állítanak elő, ráadásul a „megfutási veszély” kiiktatásával az atomrobbanás esélyét is kizárja, a melléktermékeit pedig nem lehet felhasználni a fegyvergyártásban.

Nyitókép: Twitter
Forrás: infostart.hu