Elszálltak az energiaárak, csődhullám alakulhat ki

Share Button
Globális energiaválság alakult ki az elmúlt hetekben, több fontos energiahordozó és a villamosenergia ára is meredeken emelkedik, az árak emelkedése már nem csak Európára korlátozódik, és több terméket érint, többek között a földgáz, az olaj, a szén és a villamosenergia ára is elszállt. Szabó Gergely mai előadásán beszélt arról, hogy mégis hogyan jutottunk el idáig, és milyen kockázatokkal járhat az áremelkedés, elsősorban az energiaszektor szereplőire nézve, valamint felvázolt néhány megoldást arra vonatkozóan, hogy a vállalatok hogy kezelhetik a kialakult helyzetet.

Elszálló energiaárak

81 euró/MWh, ennyi volt a szerdán a régiós gáztőzsde napi záróára – kezdte előadását Szabó Gergely, a MET Central Europe regional chairman pozícióját betöltő vezetője a Portfolio Energy Investment Forumon. Ez azt jelenti, hogy 2021-es év elejéhez képest a gáz ára ötszörösére nőtt, míg az áram háromszor annyiba kerül most, mint az év elején, a Brent olajtípus jegyzése pedig 50 százalékot emelkedett.

Forrás: Bloomberg, TFS Broker, MET

Hogy hogyan jutottunk el idáig, azt Szabó Gergely szerint legalább három dolog biztosan magyarázza.

  • Egyrészt az ázsiai régió kereslet növekedése, elég erőteljesen fel tudja szívni az LNG-t a világpiacról, ami Európát és azon keresztül Magyarországot is érinti.
  • A másik ok, hogy az Északi-Áramlat II kapcsán komoly kérdések merültek fel az elmúlt hónapokban, és a dilemmát nem oldotta fel a hétvégi német választás. Éppen ezért, amíg ebben az ügyben nincs megnyugvás a piacon, addig továbbra is fennállhat az árazás szempontjából felhajtó hangulat.
  • A harmadik faktor a CO2 kvóta árak emelkedéséhez kapcsolódik, amellyel akárhogy is, de elkezdtük megfizetni az EU-s energiaátmenet árát.

Forrás/bővebben: portfolio.hu