Melbourne közelében található Victoria állam egyik legrégebbi energiatelepe, ami ma egyben a legszenyezőbb szénerőművet is jelenti. De már nem sokáig, mert a tulajdonosok az eredetileg vállaltnál hamarabbi időpontot jelöltek ki a „deadline”-ra, és már inkább egy nagyszabású, új technológiájú beruházást erőltetnek. És ezzel nincsenek egyedül az országban.
Az EnergyAustralia, ahogyan azt a világ minden táján manapság az energiatermelő és szolgáltató cégeknél szokás, napelemekkel és szélturbinákkal bőven illusztrált honlapján győzködi a potenciális ügyfeleit a csatlakozásra és a környezettudatos energiafogyasztásra. Pedig ez ugyanaz a cég, amely a Yallourn széntüzelésű erőművet működteti és tulajdonolja, amire sok jelző illik, de a klímavédelmet vagy a környezettudatosságot biztosan nem lehet az esetében említeni. Sőt, az utóbbi években már a létezéséről sem állítható egyértelműen, hogy akár Victoria állam, akár Ausztrália dicsőségére válna.
Nem arról van szó, hogy az 1920-as évek óta a főként felszíni bányászatból és áramtermelésből élő vidéken az erőművi egységek egymást követő öt generációja ne teljesítette volna a maga kora küldetését. De az állam második legnagyobb erőműve – mely Victoria teljes villamos energia igényének több mint az ötödét szolgálta ki, s ezzel az ausztrál árampiaci tortából 8 százalékot mondhatott magáénak – mára gyakorlatilag minden szempontból korszerűtlenné, és egyre kevésbé vállalhatóvá vált.
A tulajdonos – ahogyan a kínai kézben lévő CLP Group is, mint az EnergyAustralia anyavállalata – hasonló helyzetben találta magát, mint a magyar állami energiaholding MVM a Mátrai Erőművel: előbbi az új kihívások miatt csak nézne és menne előre, utóbbinak viszont egyre inkább csak múltja és egyre csak nyúló árnyéka van.
Az 1480 megawattos Yallourn erőmű számára az utóbbi években az jelentette a legfőbb problémát, hogy a barnakőszénre és szénpor-technológiára épített rendszer legutolsó generációja, a négyegységes „Yallourn W” is rég elmúlt már negyven éves. De az 1970-es években, a Toshiba technológiájára alapozott kazán plusz gőzturbina ipari kombóknak gondja akadt azzal is, hogy a működtetést biztosító eredeti bányaterületek kimerültek. Az erőmű szénellátásának biztosításhoz így el kellett terelni a Morwell folyót (2002), ami sokba került; az viszont még többe, hogy öt évvel később egy másik, a Latrobe folyó tetemes kárt tett a szénszállító rendszerben és a bányában. Ha e több százmillió dolláros pénzköltések nem lettek volna elegendők, 2013-ban akkora tűz pusztított az erőmű központjában, hogy három blokkot hosszabb időre le kellett állítani, majd nem sokkal ezután az is feketén-fehéren kiderült, hogy a Yallourn az ausztrál villamos energia iparág legnagyobb szén-dioxid kibocsátója.
Már nem éri meg
A Melbourne és Bairnsdale között, nagyjából félúton található erőmű – aminek kielégíthetetlen mértékű szénigénye miatt a saját kiszolgálására épített iparvárosát, az ötezres lélekszámú Yallourn-t is elbontották a ’80-as években -, 2018-2019-ben már olyan rossz állapotba került, hogy több mint háromtucat alkalommal termelési üzemszünetre kényszerült. Mindennek tetejébe tavaly tavasszal még hatósági vizsgálat is indult, mert mérések bizonyították, hogy a szénerőmű feleős a térség extrém mértékben növekvő környezetszennyezéséért. Ennyi csapás után nem meglepő, hogy az eredetileg 2032-ig engedélyezett üzemben maradási időt a Yallourn nem fogja kitölteni. (A 2032-es dátum eredetileg nem az erőmű technológiai elavulásának szólt, hanem annak, hogy a becslések szerint az erőmű ekkora merítette volna ki a működését biztosító szénbányáját.)
Forrás/bővebben: napi.hu
