Évszázados rekord jöhet idén a növekedésben

Share Button
Az előrejelzések szerint a világgazdaság 2021-ben piaci árfolyamon számítva hozzávetőleg 5 százalékkal – a 21. században az eddigi leggyorsabb ütemben – bővülhet, vagyis a világgazdaság teljesítménye 2021 végére vagy 2022 elejére összességében elérheti a világjárvány előtti szintet.

Az újrainduló gazdasági növekedés egyenetlen lesz, és attól függ majd, hogy a védőoltásokat sikeresen és gyorsan alkalmazzák-e, illetve, hogy a világ jelentős gazdaságaiban továbbra is laza fiskális, monetáris és pénzügyi feltételek érvényesülnek-e – áll a PwC pénzpiaci tanácsadó cég jelentésében. Egy másik kulcstéma a gazdaságélénkítés és a zöld infrastrukturális beruházások összehangolása, ami fordulatot hozhat a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Noha a világgazdaságban idén piaci árfolyamon számítva 5 százalékos növekedés várható, az előrejelzések szerint a következő 3-6 hónap továbbra is küzdelmes lesz, különösen az északi féltekén a téli hónapokat élő országok számára, mivel elképzelhető, hogy további helyi, illetve országos korlátozásokat kell majd bevezetniük, ahogyan az az Egyesült Királyságban nemrégiben történt.

Néhány fejlett gazdaság teljesítménye például az év első negyedévében csökkenhet, és összességében inkább csak a második félévben indulhat növekedésnek, amikorra a jelentős fejlett gazdaságok várhatóan a lakosság legalább kétharmadát beoltják.

„Bár jó hír, hogy a világgazdaság teljesítménye 2021 végére vagy 2022 elejére összességében elérheti a válság előtti szintet, a nagy fellendülés egyik sajátsága az lesz, hogy a különböző országok, ágazatok és jövedelmi szintek között egyenetlenül zajlik majd. A kínai gazdaság mérete például már most meghaladja a világjárvány előttit, azonban más fejlett gazdaságok teljesítménye – különösen azoké, amelyekben a szolgáltatási szektor a meghatározó, mint az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Spanyolországban, illetve amelyek főként a tőkejavak exportjára épülnek, mint Németországban és Japánban – 2021 vége előtt valószínűleg nem éri el újra a válság előtti szintet” – mondta Polacsek Csaba, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának cégtársa.

A brit, a francia, a spanyol és a német gazdaság növekvő, bár a korábbitól elmaradó teljesítménye miatt ezekben az országokban várhatóan nőni fog a munkanélküliség, ami valószínűleg főként a legalsó jövedelmi szegmensbe tartozó munkahelyeket érinti majd, növelve a jövedelmi egyenlőtlenségeket.

„A járvány megfékezését követően a döntéshozóknak a fenntartható és széles körre kiterjedő növekedés alapjainak megteremtésére kell összpontosítaniuk, különös tekintettel a munkahelyteremtésre és a zöld gazdaság programjának előmozdítására. A vállalatvezetőknek mind a növekedés, mind a beruházások kapcsán most kell tervezniük, ideértve a meglévő munkaerő továbbképzését, mely egy kulcsfontosságú terület”- mondta Polacsek.

A környezet 2021-ben kiemelt hangsúlyt kap, lehetőséget kínálva a nettó nulla kibocsátásra történő gazdasági és politikai átmenet felgyorsítására. A főbb kereskedelmi tömbökben, így az Egyesült Államokban, Kínában és az Európai Unióban idén az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodáshoz kapcsoló jelentős beruházások és szakpolitikai változások várhatók.

A környezetvédelmi projektek közvetlen finanszírozására szolgáló zöld kötvények a fix hozamú értékpapírok globális piacának jelenleg kevesebb mint 5 százalékát teszik ki. 2021-ben a zöldkötvény-kibocsátás várhatóan összességében több mint 40 százalékkal nő, és értéke – első alkalommal – meghaladja az 500 milliárd amerikai dollárt. Emellett tovább nő majd a befektetői érdeklődés a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) alapok iránt, melyek 2025-ig az összes európai befektetési alap akár 57 százalékát tehetik ki.

Az elemzés rámutat, hogy a megújuló energiaforrások felhasználásával történő villamosenergia-termelés aránya világszerte tovább nő, és az EU, India és Kína növekvő kapacitásának köszönhetően valószínűleg gyors ütemben bővülnek a fotovoltaikus napenergia (PV) termelési kapacitások. A jelenlegi trendek mellett a globális villamosenergia-termelési szektoron belül a fotovoltaikus napenergia-termelési kapacitás 2023-ra a földgáz-, 2024-re pedig a szénalapú termelési kapacitást is meghaladhatja.

Forrás: napi.hu