Ez a finn fejlesztés radikálisan megkönnyíti a napelemek telepítését

Share Button

A napsütötte órák számából kiindulva azt hihetnénk, hogy Finnországban nem igazán terjedtek el a napelemek, a piac azonban elképesztő ütemben bővül.

Mindez serkenti a vállalatokat, kedvez a technológiai innovációnak, aminek a fogyasztók is örülhetnek. Az egyik legjelentősebb fejlesztés, amelyet a helyi cégek az utóbb időkben elkezdtek ajánlani, az úgynevezett virtuális akkumulátor. Sok szakértő véli úgy, hogy a megoldásnak komoly szerepe lesz a jövő energetikájában. A finnországi piacnak is megvannak ugyanakkor a maga nehézségei. Ilyen többek között a más országokban is problémás telepítés, amely viszonylag gyakran nehezíti meg a szakemberek munkáját – szerencsére ezen a területen is egyre jelentősebb a fejlődés.

A piac egyik, ha nem a leggyorsabban telepíthető rendszere a Rauli vállalaté. Ville Tiainen, a cég vezérigazgatója szerint már több mint ezer napelemes rendszert építettek ki, amikor felismerték, hogy az installációs megoldások használata nem mindig egyszerű, és változásra van szükség. Ennek egyik oka az, hogy a bevett rendszert egy elektronikai vállalat dolgozta ki, amely nem igazán gondolkodott a telepítők fejével. Tiainen hozzátette, mivel egyre több a fekete napelem a piacon, olyan elegáns rögzítőt akartak készíteni, amely passzol a panelekhez.

A Rauli termékeit Finnországban gyártják napelem-telepítő és tetőbiztonsági szakemberek segítségével. A rögzítőknek több olyan egyedi tulajdonságaik is vannak, melyek más, korábbi gyártmányokban nem voltak jelen, és amelyek megkönnyítik a napelemek felszerelését.

Ilyen többek között az Easy Click, amely lehetővé teszi, hogy a sín és a tartóelemek között ne kelljen csavarokat használni. Tiainen szerint telepítettek már olyan száz panelből álló rendszert is, ahol a síneket csupán 20 perc alatt szerelték fel. A Rauli emellett olyan egyedi rögzítőket is gyárt, amelyeket kifejezetten az extrém, északi időjárási körülményekre terveztek.

Tiainen úgy véli, az esetek 90 százalékában a különálló házakra egy nap alatt lehet telepíteni a napelemeket. Mint mondta, a Rauli termékeivel jelentősen felgyorsulhat a folyamat.

 

 

További információ:

https://www.raulibrackets.fi/en/