A megújuló energia után, akár már holnap zöld lesz a hidrogén, de egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz is, hogy a vasból és acélból is legyen zöld. Nem a színe, hanem az eredete és az előállítása lesz a tradicionális gyártásúnál sokkal-sokkal környezetkímélőbb. És ha ez a mutatvány a svédeknek sikerül, ezzel tizedével lejjebb húzzák az egész ország szén-dioxid-kibocsátását is.
Úgy látszik, a célzott kísérletező-beruházó kedv immár ragadós: egy svéd vállalatcsoport – melynek tagjai: a közüzemi energiatermelő és szolgáltató Vattenfall, illetve az acélgyártó SSAB és a vasércbányászati specialista LKAB – hidrogénbarlangot építenek. Méretében és módszerét tekintve is hasonlót, mint amilyenről tavaly év végén, a Berlin mellett oldenburgi energiaszolgáltató (EWE) kapcsán a Napi.hu beszámolt. A recept egyszerűnek hangzik: végy egy száz köbméteres barlangot, és alakítsd ki ott az első, kísérleti jellegű hidrogéntárolódat, aztán használd, figyeld és gyorsan tanulj belőle!
A Vattenfall vezette svéd pilotprojekt Svartöberge városához kötődik; ám míg a németeknél a barlang korábban is gáznemű anyagok betárolására volt kialakítva – és ott energetikai célú feladatokba vonják majd be a hidrogént -, a speciális üreg a svédeknél a barlang szomszédságában található acélművet szolgálja majd. A hidrogént e termelőegységek forradalmi átalakításának kísérleteihez használják fel.
A Recharge News cikke mindezt a zöld acél gyártása felé tett nagy lépés egyértelmű bizonyítékaként tálalta. Azt, hogy a hidrogént nem csak villamos energia termelésre és a szállítmányozásban tartják a karbonmentesítés egyik fontos megoldásának, már két hónapja is elemeztük egy cikkben: amikor – igaz, akkor még inkább elvi síkon – a német Thyssenkrupp víziójáról számoltunk be.
A mostani bejelentés mindezeknek a gyakorlati megvalósítását is jelzi – továbbá sokadjára már azt is, hogy ha megvan a politikai akarat és döntés a karbonmentesítésre, akkor az milyen tempóban hódít meg, alakít át korábban évtizedekig, esetleg mint a szénerőműveknél, akár évszázadokig – biztos pontnak tűnő állapotokat. Sőt, ez most még annál is nagyobb jelentőségű változás, nem véletlenül szaladt ki Stefan Löfven svéd miniszterelnök száján az acéliparra váró változásról az a megállapítás, hogy „ez az elmúlt ezer év legnagyobb technológiai ugrása lesz”.
A projekthelyszínt már korábban kijelölték (Svartöberge), a HYBRIT névre keresztelt technológiai kezdeményezés pedig valójában már 2016-ban elindult. A svédek azt a célt tűzték ki, hogy kidolgozzák azt a technológiát az acélgyártásban, amely a koksz és szén helyett szénhidrogénmentes energiát használ fel, és így nincs károsanyag (salak, füstgázok stb.) kibocsátása sem. Az első számítások mindenkit megleptek: úgy becsülik, ha sikerül ez az iparági-technológiai transzformáció, Svédország egy lépésben 10 százalékkal csökkentheti a teljes szén-dioxid-kibocsátását.
Svartöberg, mint a misszió kísérleti helyszíne, már 2019 októbere óta már ismert. Ekkor jelentetették be a SSAB-LKAB-Vattenfall trojka a megállapodást, és azt, hogy a hidrogéntárolóra a cégek 150 millió svéd koronát dobnak össze, amihez az állam további 50 millió koronával társul. A 100 köbméteres “tárolóhelyiség” ugyan csak 25-35 méterrel van a föld alatt, de a skandináv alapkőzetben történő kialakítás költsége végül több mint 250 millió koronába kerül majd. A két éve kalkulált és a várható költség közti különbséget végül a partneri kapcsolatba lépő Svéd Energia Ügynökség (SEA) állja.
Most úgy áll a projekt, hogy a hidrogénbarlang akár már 2022-re készen lehet, de az átalakuló acélgyártási technológiák cseréje is megtörténik majd 2024-re. Az ide kerülő hidrogénről a Vattenfall úgy gondolkodik, hogy azt az acélüzem közvetlen redukciós blokkjában használják majd fel, hogy a vasércből kivonják az oxigént. Maga a hidrogéntároló egység megépítése az ehhez szükséges energia költséghatékony tárolását biztosítja. A projekt így is kísérleti jellegű; az LKAB és a SSAB feladata, hogy a hidrogénnel készíthető vas- és acél helyét megtalálják és alakítsák a szektorban.
Zöld acél
Az SSAB egy régi észak-svédországi bányájában, illetve az arra épített acélüzemében, a ’40-es évek óta termelő luleai telephelyen már több mint egy éve kísérletezik, mintegy másfél milliárd koronából tető alá hozott pilot eredményeként állít elő fosszilis anyag hozzáadásától mentes acélt. A zöld acél programban azonban nem a svédek az egyedüli pionírok.
Lulea – a zöld acél kísérleti telepe (Svédország)
Kép: nyteknik.se
A zöldhidrogénnel összefüggésben korábban már megemlített német Thyssenkrupp az RWE-vel állt össze, hogy kidolgozzák a koksz és szénpor hidrogénre cserélhetőségének techikáját. A Magyarországon szintnén nem ismeretlen piaci rivális, a Salzgitter pedig az E.On alá tartozó Avaconnal és Lindével dolgozik együtt a WindH2 nevű projektben, aminek az acélipar dekarbonizálása a végső célja.
De ide sorolható az a napokban a Napi.hu-n más összefüggésben feldolgozott dán bejelentés is, miszerint az Orsted egy, Hollandiát és Belgiumt összekötő hidrogén infrastruktúrahálózat tervének megvalósítását keresi. Ez, a SeaH2Land 2030-ra készülhet el, és az ipari keresletre építik. Első lépésben 1 GW méretű elektrolízis és hidrogénpotenciált építenek meg. Ehhez 2GW tengeri szélenergia árambetáplálást kapcsolnak, ami annyi hidrogén előállítását tenné lehetővé, hogy az északi-tengeri kikötők dekarbonizálásán túl az acélóriás Arcelor Mittal-t is elláthatja a karbonmentesítéshez szükséges zöld fűtőanyaggal. Ehhez 2040-ig majd további kapacitások kiépítésére lesz szükség.
A cégvezető Manfred Van Vlierberghe az Orsteddel kötött megállapodásról szólva megjegyezte: az Arcelor Mittal erőteljesen összpontosít a körkörös gazdaságra való átállásra és arra, hogy az alapanyagokat fokozatosan lecseréljék, valamint, hogy a hulladék-, és melléktermékhasznosítás az új nyersanyagokká alakítást tartsa szem előtt. A CEO szerint ezen túl minden folyamatban az új technológiát és a hidrogén használatának módjait keresik, ehhez jelent fontos tételt az Orsteddel kötött megállapodásuk.
A Vattenfall vezette svéd zöldacél-projekttel kapcsolatban azonban van egy tüske is a köröm alatt.
A Vattenfall nem kommunikált még arról, hogy a betárolandó hidrogén honnan, miből származik majd. A zöldhidrogén (vagyis amikor megújuló energiából – nap-, szélenergiából – származó árammal történik a vízbontás) biztosíthatná csak a “zöldacél” előállítását, viszont a technológia és a kapacitás kiépítése még szintén csak tervek és engedélyek szintjén létezik, miközben hidrogént előállítani szénhidrogénből is lehet (de ez jelentős károsanyagnak minősülő, veszélyes melléktermékkel is jár), sőt, a vízbontáshoz szükséges energiát elvileg akár az atomerőművekből is vételezhetik. A Vattenfallnak ez ügyben előbb-utóbb nyilatkoznia kell.
Forrás/bővebben: napi.hu
