Folyamatosan épülnek az új és mégújabb napelemparkok Komlón

Share Button
Mint ismeretes, tavaly kötötte meg az első megállapodásokat napelemparkok építésre a komlói önkormányzat, mostanra pedig 15 berendezés már üzembe is állt, összesen 7,5 megawatt teljesítménnyel.
A város több jó adottságú területtel is rendelkezik erre a célra: Dávidföldön és a rekultivált budafai meddőhányón is kihasználatlanul álltak olyan déli tájolású, napos domboldalak, amelyek ideális helyszínt kínálnak napelemek telepítésére.

Az első négy berendezés júniusban állt üzembe Dávidföldön, amit az év végéig további 11 követett Budafán. – A budafai meddőhányó területeit tartós bérletbe adtuk a naperőműveket építő cégeknek. A már kiépített kapacitásokkal együtt 35 MW-nyi villamos energia termelésére elegendő hely van, ezek a berendezések fokozatosan állnak üzembe. A teljes napelempark a jövő év végéig épül ki – foglalta össze Polics József, Komló polgármestere.

A komlói önkormányzat is a megújuló energia nagyarányú hasznosítása mellett kötelezte el magát. Számos középület tetőszerkezetére telepítettek napelemeket az elmúlt években, a program folytatódik: többek közt a hajléktalanszállóra és a város óvodáira is szerelnek ilyen berendezéseket. W. K.

Forrás: bama.hu