FONTOS – Átmeneti intézkedések a MAVIR Zrt-nél

Share Button

Tisztelt Partnereink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyarország Kormánya által 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetre, illetve az ország lakosait fenyegető COVID-19 vírus okozta járvány terjedésére tekintettel a MAVIR ZRt. vezetése olyan, a személyes kontaktussal járó interakciók gyakoriságát korlátozó intézkedések bevezetése mellett döntött, melyek a KÁT, Prémium és Összevont szerződések kötését, módosítását is érintik.

Fentiekre tekintettel a MAVIR ZRt. átmenetileg nem fogad személyesen külsős megkereséseket, ezért kérjük, hogy minden olyan dokumentumot, melyet eredetiben kell beküldeni, postai úton juttassák el címünkre, a következőket figyelembe véve:

–       a dokumentumokat szkennelt formában az igénybejelentési/szerződéskötési határidő lejárta előtt küldjék be a postai feladóvevény másolatával együtt.

–       a dokumentumok akkor tekinthetők befogadottnak, ha a szkennelt dokumentumok (igénybejelentés 2020. március 15. éjfélig, szerződés 2020. április 1. éjfélig) megérkeznek a kat@mavir.hu címre.

–       az elsőbbségi feladás nem szükséges, elegendő a feladóvevény másolatával igazolni, hogy a fenti határidő előtt feladásra került a dokumentum.

Az átmeneti intézkedések tekintetében szíves megértésüket és együttműködésüket kérjük.

Üdvözlettel:

MAVIR ZRt.

Megújuló Támogatási Osztály/ Department of Renewable Energy Sources

E-mail: kat@mavir.hu