Gigantikus géppark vonult fel Iváncsára

Share Button
Az ország legnagyobb betonkeverője, 28 toronydaru és több mint tucatnyi cölöpöző gép dolgozik Magyarország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása, az Iváncsán épülő akkumulátorgyár kivitelezésén, ahol nem mindennapi apparátussal van jelen a Market Építő Zrt.

Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása indult idén tavasszal a Fejér megyei Iváncsán, ahol a dél-koreai tulajdonú SK Innovation 681 milliárd forint összértékű akkumulátorgyárat hoz létre. A fejlesztéseknek köszönhetően az SK Innovation autóipari akkumulátorgyártó kapacitásai rövid időn belül megsokszorozódnak, ezáltal Magyarország és Európa elektromos mobilitásban betöltött szerepe is felértékelődik a következő években.

A 135 hektáron elhelyezkedő új létesítmény a koreai vállalat legnagyobb európai gyáraként épül meg, az építésre szóló megbízást a Market Építő Zrt. komoly versenyben nyerte el többek közt japán, osztrák és magyar cégekkel versenyezve – emlékeztetett a vállalat, amely a beruházás első ütemén dolgozik hónapok óta.

Fotó: molnarpeter.hu

Elképesztő volumenek a területen

Az új akkumulátorgyár megvalósítása három ütemben történik, ezek mindegyike több részegységből épül fel. Az első ütemben egy évi 30 GWh gyártási kapacitású, lítiumion-akkumulátor előállítására alkalmas gyár, és egy évi 48 MW (megawatt) hőteljesítményű, gázüzemű tüzelőberendezés – négy gázkazán és egy gőzkazán – készül el  várhatóan 2023 júniusára.

A beruházás első ütemének összértéke 800 millió euró, mintegy 270 milliárd forint, amiből a Market Építő Zrt. közel 240 millió eurónyi mintegy 81 milliárd forintnyi munkát nyert el, amely magába foglalja a 80 hektáron végzett nagytömegű földmunkákat, a cölöpalapozást, a szerkezetépítést, továbbá út- és közműépítési, illetve kertészeti munkálatokat, ezen kívül több épület kivitelezésénél összesen mintegy 254 ezer négyzetméter hasznos alapterület építészeti kialakítását.

A nagytömegű földmunkák már véget értek, augusztusban befejeződött a cölöpözés is, amit Magyarországon rekordszámba menően 14 géplánccal fúrtak

– közölte a Market. Nem csak a cölöpöző gépek száma igazi csúcsteljesítmény, de az általuk lefúrt cölöpöké is: a területen összesen 136 kilométernyi cölöppel, három hónap alatt biztosították az épületek kivitelezését. Ennek érdekében csúcsidőben 38 kotrógép, 10 dózer és 105 tehergépkocsi dolgozott a helyszínen.

A projekt csúcsidőszakában, 2021. november és 2022. március között 28 toronydaru látja majd el a magasépítési feladatokat. Az épületeknél 118 ezer köbméternyi előregyártott szerkezetet használnak fel, a felhasznált acélszerkezet tömege 3800 tonnát tesz ki.

A lépcsőházak összmagassága 483 méter lesz, ami annyit tesz, mintha négyszer egymás fölé raknák a Mol Campus toronyépületét.

Iváncsán az ország legnagyobb mobil betonkeverője biztosítja a munkálatok megfelelő ütemét és az ahhoz szükséges kellő mennyiségű betont. A berendezés fő üzeme óránként 140 köbméternyi beton előállítását teszi lehetővé, segédüzeme pedig óránként további 70 köbméternyi betont tud biztosítani.

Ráadásul az MCM Beton mobilüzeme mindössze 5 nap alatt üzembe helyezhető, a legmodernebb technológiával óránként akár 17 betonmixer megtölthető.

A mobilüzemmel környezetterhelés jelentősen csökkenthető, mert annak köszönhetően óránként csak 7,2 kilométert kell megtenni, amúgy pedig a 30 kilométerre lévő üzemből, 720 kilométer többletfogyasztással lenne terhelve a környezet. A mobilkeverő napi 2100 liter, éves szinten 525 ezer liter üzemanyag-megtakarítást és ennek megfelelő károsanyag-kibocsátást jelent.

Jelenleg mintegy 300 dolgozó vesz részt a projekten, aminek csúcsidőszakában 1100-1200 dolgoznak majd ott. Ekkora volumenű munka ennyi idő alatt korábban még sosem készült el Magyarországon – részletezte a vállalati összefoglaló a gigaberuházáshoz kapcsolódó legeket.

Az ázsiai óriás harmadik magyar gyára

világpiaci mércével is jelentős anyavállalat Dél-Korea legnagyobb energetikai és vegyipari csoportja, amelynek az első két európai üzeme is Magyarországon – ezen belül Komáromban – működik. A harmadikként induló iváncsai termelőegység közvetlenül 2500 új munkahelyet fog teremteni, és számos helyi és régióbeli vállalkozás életére lesz hatással.

A vállalat Battery üzletága Komáromban létesítette első európai egységét. Az SK Battery Hungary üzemében elektromos járművek akkumulátoraihoz használatos lítium-ion akkumulátorcellák, modulok és packek készülnek. A második, szintén komáromi gyártóegység építése már befejeződött. A két üzem 7,5, illetve 9,5 GWh (gigawattóra) termelési kapacitását az új gyár 30 GWh nagyságú éves termelése egészíti ki a beruházás lezárultával. Komáromban jelenleg 1300-an dolgoznak a dél-koreai vállalatnál, ami a Daimlernek és a Volkswagennek szállít be alapvetően.

A vállalat a stratégiai terve szerint 2025-ig 125 GWh termelési kapacitást szeretne elérni, ennek jelentős részét a magyarországi üzemek adják majd. Az iváncsai gyáregység 70 kilowattórás átlagos teljesítménnyel és 400 kilométeres hatótávolsággal számolva évente mintegy 430 ezer darab elektromos autó gyártását teszi majd lehetővé.

Az épülő gyár 30 gigawatt éves gyártókapacitása egyben azt is jelenti, hogy hozzávetőlegesen 600 ezer elektromos autó (darabonként 50 kilowattos akkumulátorral számolva) előállításához elegendő akkumulátort gyárthatnak majd az SK Innovation harmadik magyarországi üzemében.

Négy év múlva teszik ki a pontot

A beruházás Magyarországot felhelyezi az elektromos mobilitás térképére. A kormány a beruházás sikeres megvalósítása érdekében komoly infrastrukturális és energetikai fejlesztési programot hajt majd végre a Dunaújvárosi járásban, és az új akkumulátorgyár megépítéséhez is jelentős támogatást fog nyújtani.

A beruházás a kivitelezési, út- és közműépítési, valamint kertészeti munkákkal együtt 2025-ben válhat teljessé.