Gyökeres változás az energia világában, megkezdődött a szemléletváltás

Share Button

A munkaerőhiány valóban nem ágazat-specifikus, viszont a munkaerőpiac aktuális kihívásai az energiaszektor összes szereplőjére, így ránk is hatnak. Ilyen kihívás többek között a hazai napelem-telepítési boom is, amely mind az ipari, mind a lakossági szegmensben komoly többlet erőforrásokat – köztük humánerőforrásokat is – kíván a szolgáltatók részéről – árulta el a Portfolio-nak adott interjújában Kiss Attila, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Portfolio: Decemberben azt nyilatkozta a Portfolio-nak, hogy folyamatosan emelik magyarországi beruházásaikat, és a következő három évre előre tekintve újabb 10-15 százalékos beruházásemelésben gondolkodnak. Mely területeken hogyan oszlanak meg a beruházások?

Kiss Attila: Igen, ez így van, a beruházásaink intenzív szakaszban vannak. Több okból is szükséges a beruházásaink folyamatos növelése: egyrészt örömteli módon ugrásszerűen emelkedik az új bekapcsolások és az ehhez kapcsolódó – ipari parki, akár új alállomás építéssel is járó – beruházások száma, köszönhetően az intenzív gazdasági növekedésnek. Másrészt a 100 ezer km-t meghaladó hálózatunk működtetése, a stabil áram- és gázellátás biztosítása érdekében a rekonstrukciók, a hálózat megerősítését célzó beruházások is prioritást élveznek. Külön kiemelném a hálózati innovációs és a digitalizációhoz kapcsolódó beruházásainkat, amelyekkel már az új energiavilág összetett kihívásaira készülünk fel.

A megújuló energiaforrások, illetve a lakossági szolgáltatások területén milyen nagyobb hazai beruházások vannak a csőben?

A hazai napelem-telepítési boom a vállalatunkat is érinti mind az ipari, mind a lakossági szegmensben. A megújuló támogatási rendszerek keretében a közeljövőben várható, összesen mintegy 3000 MW-nyi csatlakozási igény 65-70%-a az E.ON szolgáltatási területén jelentkezik. A megújuló energiát előállító erőművek hálózatra csatlakoztatása a mi feladatunk, mindeközben az általuk (és különösen az időjárásfüggő energiatermelő egységek által) generált rendkívül jelentős elosztóhálózati terhelésre megfelelő műszaki megoldásokat kell találnunk a megbízható szolgáltatás fenntartása érdekében.

2018.12.03. Az E-On Hungária elnök-vezérigazgatója Kiss Attila, az E-ON budapesti székházában, 13. ker., Váci út 17., 6. emelet.
Portfolio interjú, Major Andrással

Egyedülálló, igazi nagy szakmai feladatként egy 12 megawatt beépített csúcsteljesítményű naperőműparkot készítünk elő a győri Audi gyár tetőszerkezetén, ami Európa legnagyobb ilyen típusú, azaz tetőre szerelt beruházása. Kiemelt együttműködésünk van az ALDI áruházlánccal: országos lefedettségű, 123 töltőt magába foglaló elektromos autótöltő hálózatot építünk ki számukra, mely lehetővé teszi, hogy miközben az emberek vásárolnak, hasznosan teljen az idő, tölteni tudják a parkolóban elektromos autóikat. Az első „fecske” töltőt heteken belül átadjuk, a felhasználók örömére.

Mi a helyzet az E.ON-nál, okoz fennakadásokat a hazai beruházásoknál, korlátozza-e a cég versenyképességét a számos szektorra jellemző, ágazati szintű munkaerőhiány?

A munkaerőhiány valóban nem ágazatspecifikus, viszont a munkaerőpiac aktuális kihívásai az energiaszektor összes szereplőjére, így ránk is hatnak. Ebben jelentkeznek demográfiai tényezők, a munkaerő-kínálat szűk keresztmetszetei, az országos bérszínvonal ütemes emelkedése. Maradéktalanul el tudjuk látni a feladatainkat, de évek óta érzékeljük a hiányt a szakképzett fizikai munkaerő keresésénél, és újabban már a szellemi munkavállalók esetében is.

Számos lépést teszünk a jó szakemberek megszerzésért és megtartásáért, hiszen ekkora beruházási-fejlesztési ütemhez magasan képzett, motivált munkaerő szükséges, miközben a jó műszaki kollégákért erős a verseny a munkaerőpiacon.
Az országos korfa sajátosságaihoz illeszkedve – ami látványos kiugrást mutat a 2019-ben 62-65. életkorukat betöltők népességen belüli arányában – több évtizedes tapasztattal bíró munkatársaink átlagéletkora is növekszik. Sok szakemberünk közelít aktív szakmai pályája végéhez, így ezen korosztályi csoportba tartozó kollégáink pótlása, illetve tudásuk megőrzése és a fiataloknak való átadása kiemelt feladat. Megoldásként többek között duális képzési programok indításával reagáltunk: immár 6 magyarországi nagyvárossal működünk együtt szakképzési, míg 4 hazai felsőoktatási intézménnyel villamos- és gázmérnök-képzési területen. Emellett kihelyezett villamosenergetikai tanszéket működtetünk közösen a Debreceni és a Pécsi Tudományegyetemmel. Az utánpótlás nevelésében hasonlóan fontos szerep jut saját alapítású mérnökirodánknak is. Sokfajta módon mutatjuk be a vállalati munkalehetőségeket, számos rendezvényen veszünk részt, népszerűsítjük a modern energetikai megoldásokat és a hozzájuk kapcsolódó szaktudást, reklámokban bemutatjuk, hogy milyen előnyökkel jár nálunk dolgozni.
Elnök-vezérigazgatóként arra törekszem, hogy az E.ON egy olyan korszerű, szerethető és vonzó vállalat legyen, ahol a közös célokért kellemes és inspiráló együtt dolgozni mind az 5400 munkatársamnak.

Mint azt a Portfolio-nak adott interjújában említette, „az ügyfélmegoldások területe egy erősen versengő piac, ahol az vezet sikerhez, ha fenntarthatóak, ügyfélközpontúak, egyszerűek, digitalizáltak vagyunk és kényelmet ajánlunk”. Ehhez persze komoly szervezetfejlesztésre is szükség lehet. Tapasztalatai szerint a hazai munkaerő rugalmatlansága mennyire nehezíti az interdiszciplináris átalakulást. Az ugyanis egyértelmű, hogy a kiválasztás már jellemzően a felértékelődött kompetenciák mentén zajlik, de mi a helyzet a meglévő állománnyal, fogékonyak az át-, illetve ráképzésre?

Nagy öröm számunkra, hogy sok fiatal csatlakozik hozzánk, akik már magukkal hozzák a digitális képességeket, a nyitott és agilis szemléletet. Emellett a hagyományos feladatok ellátásához szükség van a klasszikus mérnöki ismeretekre és erősáramú villanyszerelői szaktudásra is, valamint arra, hogy a tudást a tapasztalt kollégák átadják a fiataloknak. Büszke vagyok rá, hogy az E.ON egyfajta nagy családként működik, ahol immár három generáció képviselői dolgoznak együtt és hatnak építő módon egymásra.

Ebben a tudásmegőrzési- és átadási folyamatban kiemelt figyelmet kap a meglévő szakemberállományunk folyamatos belső képzése, tréningek, tudásmegosztó előadások révén. Természetesen egy nagy létszámú, összetett feladatok mentén működő, országos vállalat átalakítása és „finomhangolása” hosszú folyamat. A szemléletváltás ugyanakkor megkezdődött, kollégáink nyitottsága és az új megoldások iránti fogékonysága megerősít abban, hogy jó úton haladunk.

Forrás: portfolio.hu