Három napelemparkot építenek a csabai csarnoknál

Share Button
Volt, aki a látványterv alapján azt írta egy közösségi portálon, hogy rakétakilövő állomás létesül a városi sportcsarnok mellett, de nem az, hanem napelempark épül.
A beruházástól azt remélik, hogy mérséklődnek a város villamosenergia-beszerzésre fordított költségei. Az intézmények áramszükségletét a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiaforrásból látnák el.

Összesen száz 4,7 méter magas, 25 fokos dőlésszögű napelemtartó kap helyet a városi sportcsarnok melletti területen, ezekre összesen 2412, egyenként 144 cellás monokristályos modult szerelnek fel. Ezek alatt lehet majd parkolni, és ilyen formában, parkoló feletti kialakítással épül két napelempark. Emellett létrejön egy harmadik, mondhatni földre helyezett, kerítéssel körbevett napelempark, amely 828, szintén egyenként 144 cellás monokristályos modult tartalmaz.

A második negyedévben érhetnek véget a munkálatok a sportcsarnok szomszédságában /Fotók: Bencsik Ádám/

Szarvas Péter polgármester elmondta, a beruházás a Modern Városok Program keretében valósul meg. Egyrészt az a cél, hogy a városi sportcsarnoknál lévő és tervezett épületek – mivel ide álmodták meg a multifunkcionális sportcsarnokot és a sportuszodát – villamosenergia-szükségletét a lehető legnagyobb mértékben meg­újuló energiaforrásból lássák el. Másrészt az, hogy így az önkormányzat rezsi-, áramköltségeit csökkentsék, illetve mérsékelhetik a villamosenergia-felhasználás okozta környezetterhelést, szén-dioxid-kibocsátást is.

A mostani beruházás az úgynevezett Smart Grid projekt első üteme

A Smart Grid egy olyan okoshálózati irányító és vezérlő rendszer, amely az energiahatékonysági és energiatermelő beruházások működését koordinálja és támogatja. Most az a cél, hogy a városi sportcsarnoknál lévő épületek villamosenergia-ellátását biztosítsák, de a rendszer később akár bővíthető is.

A város lesz a tulajdonos, eltárolják a termelt energiát.

Egy 1,2 MW teljesítményű és 2,4 MWh kapacitású energiatároló rendszert szintén kialakítanak, két konténerben. Ebben találnak otthonra az akkumulátorcellák, a nekik szükséges hűtési rendszerrel, valamint azok a központi egységek, amelyek szabályozzák az akkumulátorok feszültségét és áramát, hogy azok élettartama a lehető leghosszabb legyen.

A tárolás azért lényeges, mert az energiarendszer megköveteli a folyamatos egyensúlyt,

hogy a villamosenergia termelése és fogyasztása lehetőleg minden pillanatban egyenlítse ki egymást. A fogyasztói igények egy időszakon belül, egy napon belül is ingadozók, valamint a megújuló források által termelt villamosenergia is változó módon áll rendelkezésre, vannak a termelésben csúcsnak és völgynek nevezhető időszakok. Ezeket kell áthidalni, kiegyenesíteni a tárolással, amely révén az energiatermelést és a -fogyasztást ugyancsak ketté lehet választani.

Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy

a munkálatok ütemterv szerint haladnak.

Vannak olyan területek, ahol a napelemtartók szerelése szinte teljesen véget ért, akadnak olyan részek, ahol a pilléreket felállították, valamint, ahol szükséges, a kerítést is megépítették. A konténerek esetében most villamosszerelési munkák zajlanak. Hozzátette, a beruházás a tervek szerint a második negyedévben érhet véget.

A város lesz a tulajdonos, eltárolják a termelt energiát

A kivitelező cég, az Infoware Zrt. vezérigazgatója elmondta, egy lokális 11 kV-os hálózatot is létesítenek, amelynek tulajdonosa a város lesz. Erre a hálózatra termel a naperőmű, és erre csatlakoznak a csarnokok is, mint fogyasztók. A 11 kV-os saját hálózat az MVM elosztóhálózatára kapcsolódik, ez biztosítja a hálózati stabilitást és kipótolja az esetleg hiányzó energiát.

Egy látogatóközpont is épül majd, ahol az érdeklődők megismerhetik a rendszer működését.

Mivel a naperőművek általában nem akkor és nem annyi energiát termelnek, amennyire a fogyasztóknak szükségük van, a termelt energiát egy lítiumion akkumulátoros energiatárolóban elraktározzák.

Amennyiben a fogyasztók igénylik a többletenergiát, azt a tárolóból biztosítják,

a tároló szintén csatlakozik a 11 kV-os helyi hálózatra.

Kertész Sándor vezérigazgató kiemelte, a projekt az Infoware Zrt. fővállalkozásában valósul meg, részben saját termékek és saját know-how, azaz tudás alapján, részben magas színvonalú beszállítók segítségével. Érdekesség, hogy egy látogatóközpontot is telepítenek, ahol az érdeklődők megismerhetik a rendszer működését.

A közeljövőben szerelik fel a biztonságtechnikai eszközöket és építik ki a közvilágítást, valamint indítják a próbaüzemet.

Egyedülálló projekt valósul meg Békéscsabán

Békéscsaba egy olyan komplex energetikai projektcsomagot valósít meg, amely rendkívül innovatív, újszerű, sőt egyedülálló is a megyei jogú városok között – mondta Opauszki Zoltán, a város környezetvédelemért és turisztikáért felelős tanácsnoka. Hozzátette, az úgynevezett Smart Grid projekt valamennyi eleme olyan beruházást jelent, amelyek klímavédelmi szempontból is értékelhetők, hiszen mérséklik a szén-dioxid-kibocsátást, és ezzel lokálisan, helyi szinten is hozzájárulnak a klímavédelmi törekvések megvalósításához. Kiemelte, az, hogy megújuló energiát használnak fel, az önkormányzat számára kiadáscsökkentést ugyancsak eredményez. Hangsúlyozta azt is, hogy az akkumulátoros tároló révén nemcsak nappal, hanem este is igénybe vehetők a megújuló energiaforrások, és hogy hálózatban gondolkodnak, azaz nem csak egy-egy intézmény szükségletét elégítenék ki a rendszerrel.

Forrás: beol.hu