Hatalmas az érdeklődés az MNNSZ tagság iránt! Már 6 millió Ft-ot ér!

Share Button

Soha nem látott népszerűségnek örvend a napelemes iparág hazánkban is! Naponta alakulnak újabb és újabb napelemes vállalkozások akik azonban nem minden esetben rendelkeznek a szükséges feltételekkel, megfelelelő szakembergárda, szaktudás, eszközök és pénzügyi fedezettel. Így került a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség látókörébe a mellékelt vállalkozás vezetője is, akire több panasz is érkezett, miszerint nem megfelelő minőségben végezte a napelem telepítéseket. Három tagvállalatunk is jelezte, hogy nem kívánatos a cég a szakmai közösségünkben ezért az elnökség elutasította a jelentkezését.

Alapszabályunk egyértelműen tartalmazza a belépési feltételeket, azonban ezeknek a jelentkező egyelőre nem felelt meg. Az elutasítás nem volt végleges hiszen felajánlottuk a javítás lehetőségét. Ezzel élni nem kívánt, ellenben 6 millió Ft kártérítési igény nyújtott be. Továbbra sem publikáljuk a cég és a tulajdonos adatait, de ezek után nem kívánjuk fenntartani a lehetőséget a csatlakozásra számára! Érdemes elolvasni az eddig keletkezet dokumentumokat. Kíváncsian várjuk a véleményeket, Ön szerint mindenkit fel kell vennie egy szakmai szervezetnek aki pont a szakszerűtlenül dolgozó vállalkozók ellen küzd a felhasználók érdekében?