Hőzöngenek a német áramtermelők

Share Button
Az ökoáram-termelés támogatására az áramdíj mellett fizetett pótlék megemelésére számít jövőre a német ipar- és kereskedelmi kamarák szövetsége.

Eric Schweitzer, a Deutscher Industrie- und Handelskammertag e.V. (DIHK) elnöke közölte, hogy a nagy német áramszolgáltató vállalatok kedden esedékes döntésétől az áramdíjakra kivetett, a megújítható energiaforrások kiaknázásának a támogatását szolgáló pótdíj összegének a megemelésére számítanak.

Németországban a megújítható energiaforrások áramtermelésben betöltött szerepének a növelését célzó törvény (Erneuerbare-Energien-Gesetz) rendelkezésének az értelmében pótdíjat (EEG-Umlage) vetnek ki az áramszámlákra. A pótdíj 2010-ben 2,05 cent volt kilowattóránként, ami 2017-re 6,88 centre emelkedett, majd 2018-ban 6,79 centre, 2019-ben pedig 6,405 centre csökkent.

Németország ezzel „bebetonozza magát” a legdrágább árammal dolgozó európai országként kivívott pozíciójába

– mondta.

Eric Schweitzer kiemelte, hogy a német vállalatok körében évek óta nem volt olyan rossz a német energiaipari fordulat megítélése mint mostanság és ehhez járul még az egyre romló konjunkturális helyzet is. Mindezek együttesen hátrányosan befolyásolják Németország versenyképességét ipari telephelyként, amit a kormánynak figyelembe kellene vennie klímavédelmi programjának összeállításakor. Különös tekintettel a kivetni tervezett szén-dioxid-adóra.

A DIHK elnöke ugyanakkor jó jelnek nevezte a kormány kinyilvánított szándékát az áramdíj-pótlék csökkentésére a klímavédelmi törvénytervezet keretében. A díjpótlékból származó bevétel 2021-re tervezett 900 millió eurós csökkentése azonban nem áll arányban a költségvetési bevételeknek a kivetni tervezett szén-dioxid-adótól várt 3,6 milliárd eurós növekedésével – mutatott rá.

„Az áramdíj-pótlékot sokkal nagyobb mértékben kellene csökkentenie a kormánynak ahhoz, hogy be is tudja váltani a szén-dioxid-kibocsátás költségesítéséből befolyt összegeknek a gazdaságba és a lakossági fogyasztókhoz való visszaforgatására tett ígéretét” – fogalmazott Eric Schweitzer.

Forrás: napi.hu