Huszonnégy napelempark a DÉDÁSZ területén

Share Button

Sajtótájékoztató keretein belül ismertette az Magyar Villamos Művek képviselete a térségben megvalósuló beruházást, amely 24 napelempark létesítésével kívánná csökkenteni a károsanyag-kibocsátást.

Az MVM csoport Komlót is érintő energetikai vízióját Mogyorósy Tamás, a cég termelési igazgatója mutatta be. Az E.On Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. területén több mint egy tucat települést érint a fotovoltaikus erőművek építése. Az igazgató – aki korábban maga is bányász volt – arra a példamutatásra hívta fel a figyelmet, amelyet Komló tetteivel kommunikál. A várost egykoron életre hívó feketekőszén termelése előtt a mai napig tisztelgő emlékművek és programok mellett Komló halad a korral, és a megújuló energiaforrások kiaknázása felé fordul, hogy megvédje a környezetet a következő generációknak. Mogyorósy Tamás hangsúlyozta, ezt a technikai fejlődést a már bezárt bánya gazdasági ereje teszi lehetővé a jelenben, hiszen a fosszilis energiahordozókra is szükség volt a múlt században.

A napelemparkok együttesen évi 15,45 gigawattórányi energia termelésével majdnem hatezer háztartás szükségletét fedezhetik. A fosszilis energiahordozókat kiváltó napenergia évente 15 ezer tonnával mérsékelhetik a széndioxid-kibocsátást a térségben. Az MVM Zöld Generációk Kft. városunktól is bérel egy másfél hektáros területet napelempark telepítésére. A „miért jó ez” kérdésre a válasz egyszerű: az országos energiaszükséglet egy része környezetbarát módon kerül kiaknázásra, másrészt a létesített erőművek működése a helyi adók formájában az önkormányzatok bevételeit növelik.

Polics József polgármester elmondta, az eddig kiépített komlói rendszer 10 megawatt teljesítménnyel termel, ha elkészül a tervezett teljes helyi beruházás, akkor 35 megawattal járulhatunk hozzá az országos szükségletekhez, ezzel is csökkentve a fosszilis energiahordozó függésünket.

Komló városa 2010 óta törekszik az ökológia lábnyomának csökkentésére. Ez a biomassza kazán telepítésével vette kezdetét és az önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítésével folytatódott. Az említett ingatlanok 90%-a átesett az energetikai korszerűsítésen, 80%-a pedig napelemek segítségével is csökkenti közüzemi kiadásait. A polgármester hozzátette, öröm számunkra, hogy 70 hektárnyi értéktelen területet, köztük meddőhányókat tudtunk értékesíteni napelemparkok építése céljából a közelmúltban. Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő is üdvözölte a döntést, hangsúlyozta, hogy nem állhatunk a technikai fejlődés útjába, amely nagyot növekedett az elmúlt 25 évben is.

Forrás: komloiujsag.hu