ifj. Chikán Attila: Az alternatív energia válság- és jövőálló

Share Button

A pandémia műszaki és üzletépítési értelemben egyaránt felerősítette az innovatív szemlélet jelentőségét a hazai megújuló szektorban. Vélemény.

A válsághelyzetek egyik velejárója, hogy az üzleti szereplők minden figyelmüket és erőforrásukat a működési feltételek biztosításának szentelik, ez pedig elszívja a levegőt a jövőt megalapozó fejlesztések és a beruházások elől. Szerencsére az energetika, különösen annak az alapszükségletek ellátásával foglalkozó szegmensei, inkább válságálló, defenzív iparágnak számít, ennek megfelelően a pandémia sem igazán talált rajta fogást, egy-két terület kivételével. Ilyen volt például a villamosenergia-kereskedelem: a Mavir adatai szerint 2020 októberében sikerült visszakapaszkodnia az áramfogyasztásnak a megelőző évi szintre, a májusi mélyponton viszont több mint 10 százalékkal kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban.

Az energiaszektort jellemző reziliencia leghitelesebb fokmérője az ALTEO esetében épp a pandémia hatásai által leginkább érintett kiskereskedelmi üzletág, amelynek még a villamosenergia fogyasztás visszaesése ellenére is éves szinten 21 százalékkal nőtt az árbevétele. Így aztán a világjárvány nem volt képes útjába állni az energetika fejlődésének – még az alternatív energia térnyerését sem tudta visszafogni, pedig ennek a teljes ágazaton belül is kimagaslóan erős a beruházásintenzitása. Ráadásul a megújuló energiát hasznosító létesítmények jelentős hányadánál lényegében a kezdeti beruházások járnak a legtetemesebb pénzügyi kiadásokkal, ezekhez képest a folyamatos működtetés költségei elenyészőek.

Nem éreztük, hogy a torkunkhoz lenne szegezve a kés: azt sokkal inkább, hogy a pandémia még jobban rákényszerített minket az innovációra. Miközben a folyamatos üzletmenetet természetesen biztosítani kellett, a jövőállóság sem szenvedett csorbát: nagyon konzekvensen és az eredeti ütemezés szerint mentünk előre az eltervezett beruházásokkal. Folytattuk a korábbi, 2016-tól 2019-ig tartó befektetési ciklust, amelynek keretében a beruházásokra, akvizíciókra költött 20 milliárd forintot  főként megújuló energiaforrásokra fókuszáló befektetésekre és fejlesztésekre fordítottuk. Nem kényszerpályán haladtunk azonban tovább, hanem az előre eltervezett úton, olyan projektekkel, amelyekkel megalapozzuk a későbbi évek sikereit. A megvásárolt szélerőműparkokkal a megújuló forrásokkal összefüggő, meglehetősen ambiciózus terveink teljesülése felé léptünk egy jókorát. Komoly terveink vannak az e-mobilitási piacon, amelyen önálló üzletágat indítottunk el 2020-ban azzal a nem titkolt szándékkal, hogy maradéktalanul kihasználjuk a vállalatcsoporton belül felmerülő szinergiákat.

Kezdeményezéseink jó része a piac egészére gyakorol kedvező hatást. Ilyen a termelésmenedzsment szolgáltatás: ez nem csupán a nehezen tervezhető pótdíjfizetéstől mentesíti a felhasználókat, miközben jelentős adminisztratív terhet vesz le a vállukról, hanem a teljes villamosenergia-rendszer működését teszi harmonikusabbá, hatékonyabbá. Folytattuk további energiatárolók kiépítésének előkészítését, hiszen tudjuk, hogy a korunk egyik legnagyobb kihívására, az energiatárolás problematikájára választ adó projektek nagyban elősegíthetik az időjárásfüggő, megújuló bázisú erőművek hazai elterjedését.

A pandémia műszaki és üzletépítési értelemben egyaránt felerősítette az innovatív szemlélet jelentőségét a hazai megújuló szektorban. A járvány okozta gazdasági megtorpanásra reagáló túlélési stratégiák közül tehát nem a kibekkelős megközelítés tűnik a nyerőnek, hanem a kitartóan következetes – ami a szektor egészének adhat jókora lendületet ezekben a nehéz, tartós bizonytalansággal fémjelzett időkben.

Forrás: hvg.hu