Ingyenes lett a buszközlekedés, letették az autót a Dunkerque-ben

Share Button

A majd 90 ezres lakosságszámú észak-franciaországi Dunkerque-ben csak autóbuszokkal végzik a személyszállítást. Tavaly ősszel a városvezetés úgy döntött, hogy az akkoriban még alig használt autóbuszos közlekedést teljesen ingyenessé teszik. Az egyéves évfordulóra való tekintettel az önkormányzat úgy döntött, hogy felkéri a régió városfejlesztéssel foglalkozó szervezetét, a VIGS-t, hogy állapítsa meg milyen hatásai vannak ingyenes közösségi közlekedésnek.

A szervezet elsősorban arra a megállapításra jutott, hogy a korábbi, 2017-es adatokhoz képest az autóbuszok hétköznapi kihasználtsága a korábbi 19 százalékról 79 százalékra emelkedett, de hétvégéken is megduplázódott az autóbusszal utazók száma. Azonban az még beszédesebb, hogy a felmérések szerint, korábban a városlakók kétharmada autót használt a helyi utazásai során. Az ingyenes közlekedés bevezetése óta viszont Dunkerque lakosságának a fele immár többet utazik busszal, mint gépkocsival. Az újonnan megjelent utasok 48 százaléka többször utazik busszal, mint autóval, a városlakók öt százaléka pedig, mióta bevezették az ingyenes tömegközlekedést, úgy döntött, hogy eladja autóját, vagy épp lemondott az új autó vásárlásáról.