Jó és hasznos a napelem, csak nem illik bele a tájba

Share Button
Csongrád – A meglévő 700 mellé idén még mintegy 1500 napelemparkot adnak át Magyarországon, több mint duplájára nő az így előállított áram mennyisége. Napelemeket megyeszerte látni, régi szeméttelep helyén, fekete földön lévő tanya mellett – és a csongrád-bokrosi szőlőben is.
680 darab 500 kilowattos teljesítményű napelempark működik Magyarországon, és húsz olyan, amelynek 1-5-10-20 megawatt a teljesítménye. A legtöbb engedélyt erre 2016-ban kérték vállalkozások, de idén várható mintegy 1000-1500 park átadása. 2018-ban Magyarország fotovoltaikus kapacitása elérte a 700 megawattot, 2019 végére ez 2000 megawatt lesz. Ezt a Magyar Napelem Napkollektor Szövetségtől tudjuk. A szervezet népszerűsíti ezt a megújuló energiaforrást. Arról a jelenségről, hogy most már nagyon sok helyen lehet látni kész vagy épülő napelemparkokat, az az álláspontja, hogy érdemes megnézni, az adott földterületen tényleg ez-e a legideálisabb megoldás. Egy hektár – napelemekkel betelepítve – a szövetség becslése szerint évi 20-25 millió forintot hozhat. Olyan földön, amelyen ennél több értéket lehet termelni, nem célszerű parkot építeni.

Csongrád, Csongrád – Bokros, napelempark a szõlõsben
fotó: Kuklis István

Napelemeket lehet látni Kövegy mellett, az egykori hulladéklerakó területén, Kiszombor mellett, egy állattartó telep közvetlen környezetében, és Csongrád-Bokros mellett, szőlőbirtokok szomszédságában is. Érkezett a szerkesztőséghez olyan olvasói vélemény, hogy nem lenne jó, ha a szőlőt napelemek váltanák fel a város környékén. Kérdésünkre Pusztai Csaba, a Csongrádi Hegyközség elnöke azt mondta, hogy ahová napelemeket tesznek, ott hosszú távon ezzel az energiatermelő tevékenységgel akarnak foglalkozni, szőlőt már nem fognak telepíteni. Ez az egész hegyközség szempontjából nézve tényleg nem előnyös. Kisebb értékű, szikes területen nyugodtan ellegelget a juh a napelemek között. Gyovai Gáspár önkormányzati képviselő azt mondta, ez nyilván az adott tulajdonos döntése. Ott vagy szőlőt, gyümölcsöt lehet termelni, vagy erdőt telepíteni – akácot. Szerinte mégsem biztos, hogy rossz választás ott a napelem.

A tulajdonos véleményére is kíváncsiak vagyunk, kérte, küldjük el a kérdéseinket, írásban válaszol. A park mindenesetre nincs hatással a többi szőlőterületre. Ugyanezt a homokbányászattal kapcsolatban már nem lehet elmondani. Tavaly márciusban írtunk arról, a bokrosi termelők szeretnék elérni, hogy szűnjön meg a homokbányászat, mert – állítják – ez a munka kedvezőtlenül befolyásolja a talajvíz mozgását. A bányát művelő vállalkozó szerint viszont ez eleve rossz vízháztartású terület volt. Gyovai Gáspár szerint ebben a vitában aligha lehet igazságot tenni, mindkét fél kitart az érvei mellett.

Forrás: delmagyar.hu