Jó időre elintézhette az alacsony áramárakat a koronavírus-járvány

Share Button
Jelentősen visszavetette az európai villamosenergia-igényeket és az áramtőzsdei árfolyamokat a koronavírus-járvány, illetve az arra adott reakciók. A vírushelyzet energiapiaci kereslet-kínálat szempontjából is meghatározó lefutásával kapcsolatos várakozások jelenleg meglehetősen bizonytalanok, de a keresletet és az árakat a következő hónapokban még biztosan nyomás alatt tarthatja a járvány.

Mintegy 5 százalékkal mérséklődött Magyarország teljes áramigénye március végéig – közölte a Mavir átviteli rendszerirányító érdeklődésünkre. Míg azonban az ipari fogyasztás csökkent, addig a lakossági fogyasztás érzékelhetően bővült az otthon töltött idő hosszának növekedésével párhuzamosan. A koronavírus járvány hatásait a villamos energia fogyasztás tekintetében még korai lenne megbecsülni, az azonban már most látszik, hogy

2020 ELSŐ NEGYEDÉVÉBEN A LAKOSSÁGI FOGYASZTÁS – KÜLÖNÖSEN MÁRCIUS ELSŐ HÁROM HETÉBEN – MEGNÖVEKEDETT, MINTEGY 3 SZÁZALÉKKAL. AZ IPARI SZEREPLŐK ENERGIAFOGYASZTÁSA AZONBAN A BEJELENTETT GYÁRBEZÁRÁSOKNAK, ILLETVE A TERMELÉS-KIESÉSEKNEK BETUDHATÓAN VISSZAESETT, S A JELENLEGI PROGNÓZISOK MINTEGY 15 SZÁZALÉKOS IPARI ENERGIAFOGYASZTÁS VISSZAESÉST VETÍTENEK ELŐ, MELY NAGYJÁBÓL MEGFELEL AZ ÉV VÉGI, KARÁCSONY UTÁNI IDŐSZAKBAN TAPASZTALHATÓ FOGYASZTÁSI VOLUMENNEK.

Bár a koronavírus pontos hatását nem lehet pontosan elhatárolni, mindenesetre az elmúlt időszakban csökkenő ár-trend figyelhető meg a villamosenergia-piacainkon. Ezzel egyidőben érdekes tendenciaként a legnagyobb likviditású másnapi piacunkon a hétvégi mennyiség megemelkedett, miközben hétköznapon a stagnál vagy csökken a mennyiség – hívta fel a figyelmet a HUPX.

A magyar energiatőzsde szerint valószínűsíthetően a fogyasztás más országokban való csökkenése miatt alakult ki kínálati piac, ami az árak csökkenése irányába hat. Tény, hogy március második felében a járvány által legsúlyosabban érintett európai országokban, Olaszországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Franciaországban is 10 százalék körüli vagy azt meghaladó mértékben esett vissza a villamosenergia-igény a gazdasági korlátozások hatására az Európai Villamosenergia Átviteli Hálózat (ENTSO-E) és az országos rendszerüzemeltetők adatai alapján.

Az árcsökkenés jól látható a hazai határidős árampiaci árak alakulásában is. A HUDEX magyar derivatív energiatőzsdén az áprilisi havi zsinórtermék jegyzése március során jóval 36 euró feletti megawattóránkénti szintről alig több mint 25 euróra esett, ami több mint 30 százalékos zuhanást jelent, minimális pozitív korrekció pedig csak a hónap végén volt.

Hosszabb távon már kisebb mértékű az árcsökkenés, a júniusi zsinóráram termék esetében például nem egészen 18 százalékkal mérséklődött az árfolyam. Hasonló mértékben süllyedt a harmadik negyedéves zsinórtermék ára is, a negyedik negyedéves termék árában azonban már csak 10 százalék körüli, a 2021 első negyedéves termékében pedig már csak 7 százalékos visszaesés látható.

Minél későbbi lejáratról van tehát szó, annál kisebb az áresés. Az árak esése egyébként nem csak a magyar, de a meghatározó német áramtőzsdén is tapasztalható, ahol az itthoniakhoz hasonló folyamatok figyelhetők meg.

A határidős áram ár alakulására alapvetően a kereslet és a kínálat oldali várakozások vannak hatással. Azaz mit gondol a piac arról, hogyan fog változni a villamosenergia-fogyasztás, vagy a legfontosabb tényezőárak, mint a földgáz, a szén vagy a szén-dioxid kvótaára. A fogyasztás várható alakulásáról azonban jelenleg nagyon nehéz biztosat mondani – fogalmaz Mezősi András, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) kutató főmunkatársa. (A HUPX az esetleges piacbefolyásoló hatásokra hivatkozva nem kívánt előrejelzésekbe bocsátkozni a kereslet-kínálatra, az árakra illetve arra vonatkozóan, hogy mikor normalizálódhat a helyzet.)

A fogyasztási adatokban eddig csak bizonyos országokban látszódnak jelentősebb visszaesések, a piac azonban vélhetően joggal arra számít, hogy a következő hónapokban az ipari termelés részleges leállásával erőteljesen csökkenhet az áramfogyasztás. Ugyanakkor kérdés, hogy a vírus lecsengésének lesz-e bármilyen hatása a jövő évi fogyasztásra. Amennyiben a vállalatok gyorsan képesek kilábalni, és csak egy néhány hónapos leállással szembesülnek, akkor elképzelhető, hogy a jövő évi fogyasztási adatokon csak minimális hatása lehet a mostani vírusnak. Nagyon jól mutatják ezt a különböző lejáratú határidős árakban jelentkező árhatások, amelyek pontosan ezt a különbséget jelenítik meg. Míg a következő negyedévben egy jelentős keresletoldali sokkal (csökkenő fogyasztás) szembesülhetünk, addig hosszabb távon a tényezőárak változásában keresendő a visszaesés oka – fejti ki Mezősi a REKK Metazsúl című, nem hivatalos véleményblogján.

Míg ezen tényezőárak között a szén ára gyakorlatilag stagnált, a gázár egy korábban megkezdett csökkenő trendet követett. Földgázpiacunk már a koronavírus európai megjelenése előtt is túlkínálatos állapotban volt, a földgáztárolók Európa-szerte közel 100 százalékra voltak töltve a gáz év elején, és jelenleg is sokéves átlagon felüli a töltöttségük. A hazai másnapi tőzsdei földgázár többek között ennek következtében az elmúlt időszakban is alacsony volt, mely március folyamán tovább csökkent. A CEEGEX Közép-Európai Gáz Tőzsdén tapasztalt 9-10 EUR/MWh alatti ár-környezet historikusan alacsony értéknek számít azóta, amióta van transzparens, szervezett földgázpiaci árpublikáció, az alacsony ár-környezet kialakulásában pedig a koronavírus is szerepet játszhatott. A HUPX közlése szerint ugyanakkor a volumenek tekintetében a másnapi gázpiac likviditása nem csökkent március folyamán az előző évihez vagy a 2020 Q1 átlagához képest.

Jókorát zuhant viszont márciusban az európai szén-dioxid-kibocsátási kvóta árfolyama az Európai Energiatőzsde (EEX) adatai alapján, ami figyelemre méltó módon egybeesik a határidős árampiaci árak csökkenésével. A kvótaár esése nagyrészt szintén az árampiaci keresletcsökkenést valószínűsítő várakozások eredménye: a villamosenergia-igény mérséklődésével az erőművek termelése is csökken, ami a fosszilis tüzelésű erőművek szén-dioxid-kibocsátásának, ezzel együtt kvótaigényének visszaesésével is jár. Mivel a vállalatok egy többéves időszak kvótamennyiségével gazdálkodnak, a szén-dioxid-kvótapiacon a rövid távú hatások hosszabb távon is áralakító tényezőként működnek, szemben a földgáz- és villamosenergia-piacokkal – emeli ki a REKK kutatója.

A MÁRCIUS MÁSODIK FELÉBEN ELÉRT ALIG TÖBB MINT 15 EURÓS ÁRFOLYAM 22 HÓNAPOS MÉLYPONTNAK SZÁMÍT, AHOVÁ ALIG TÖBB MINT EGY HÉT ALATT, KÖZEL 40 SZÁZALÉKOS ZUHANÁSSAL JUTOTT EL A PIAC, AZÓTA VISZONT ENYHE POZITÍV KORREKCIÓ INDULT.

A jövőbeli árampiaci folyamatok tehát nagyban attól függenek, hogy milyen lefutású lesz a járvány Európában, illetve hogy mikor állhat vissza a gazdasági aktivitás korábbi szintje. A pandémiás helyzet várható alakulásával kapcsolatban ma még nagyon sok a kérdőjel, ezért egyelőre csak óvatos találgatás folyik a gazdaság, így az energiakereslet és -árak kilátásaira vonatkozóan is, nem egy prognózis azonban a súlyos gazdasági korlátozásokkal járó helyzet elhúzódását vetíti előre. A német Enervis tanácsadó cég várakozásai szerint a német ipar villamosenergia-igénye 2020-ban akár 20 százalékkal is zuhanhat. A norvég Rystad előrejelzése szerint április-májusban a teljes európai energiaigény több mint 4 százalékkal eshet, az év egészére ugyanakkor még mindig minimális, nem egészen fél százalékos bővülést vár a vállalat.

Ami valószínűnek tűnik, az az, hogy az árampiaci keresletet, így értelemszerűen az árakat is még jó ideig nyomott szinten tarthatja a koronavírus-járvány, a helyzet normalizálódása pedig inkább csak jövőre valószínűsíthető – a minden elérhető várakozás és információ beárazására törekvő határidős piaci árfolyamokon ez egyértelműen tükröződik. Fogyasztói szempontból önmagában az árak várható alacsony szinten való alakulása pozitív hír, azonban a hatóság által megszabott árakon ellátott – például magyar lakossági – fogyasztók ebből vélhetően nem sokat fognak érzékelni. A villamos energiát piaci áron beszerző vállalkozások energiafelhasználáshoz kapcsolódó kiadásai ugyan mérséklődhetnek, sokuknak azonban az energiaáraknál vélhetően nagyobb gondokkal kell majd megküzdeniük a következő időszakban.

Forrás: portfolio.hu