Kaposvár az energiafüggetlenség felé

Share Button

Elkészítette Kaposvár vezetése az okosváros-stratégiáját, amellyel az a város célja, hogy 2050-re energiafüggetlenné váljon a megyeszékhely. A stratégiának megfelelően már meg is tették az első lépéseket, például lecserélték a helyi közlekedésben használt gázolajjal hajtott buszaikat 40 darab CNG-meghajtású járműre. Kaposváron működik az ország egyetlen cukorgyára, az ott előállított biogázzal tankolják a buszaikat.

A másik nagy előrelépés, hogy már 80 százalékban korszerűsítették a közvilágítást: a mintegy 240 millió forint összköltségű beruházás során több mint 2100 közvilágítási lámpatestet cseréltek LED-esre. A korszerűsítés révén évente 12 millió forint megtakarítást ér el a város. A városvezetés további tervei szerint az összes középületet épületfelügyeleti rendszerrel szerelik fel. Ez a fejlesztés az Együd Árpád Kulturális Központ esetében már megtörtént, és évi 3,5 millió forintos üzemeltetési költséget takarítottak meg a működésével. A közeljövőben ezt a beruházást további létesítmények esetében is elvégzik, ezáltal intézményenként 20-30 százalékos költségmegtakarítást érhetnek el.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere

Az energiafüggetlenség irányába tett egyik legnagyobb lépés a távhőrendszer bővítése és a megújuló energiaforrás használatára való áttérés. A beruházás tavaly már meg is kezdődött. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy Kaposvár vezetésével nagy horderejű fejlesztéssorozatot hajt végre hat megyei jogú város; a településeken uniós forrásból közös energiahatékonysági program indul.

Ennek keretében teljes energetikai felújítást hajtanak végre középületeken, napelemeket létesítenek majd, és az így keletkezett, fel nem használt energia nagy részét tárolják, majd akkor és oda irányítják, ahol arra szükség lesz. A jövő felé tett, apróbbnak tűnő, ám igen fontos lépés annak a tíz elektromos töltőállomásnak a kialakítása, amely részben már ma is szolgálja a kaposváriakat. „A smart citymegoldásokkal a településfejlesztés új minőségi szintre lép, ennek köszönhetően Kaposvár népességmegtartó, munkahelyteremtő és szolgáltató képessége hatványozódik, a polgárok lehetőségei kitágulnak.

A városi közszolgáltatások hatékonysága nagyban javul, miközben a környezetet terhelő korábbi városüzemeltetési megoldások aránya jelentősen csökken” – hangsúlyozta Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

Forrás: vg.hu

Ha megbízható kaposvári napelem kivitelezőt keres, akkor a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség akkreditált tagvállalataitól egyszerre kérhet kötelezettségmentesen árajánlatot.

Napelem árajánlat kérés>>>