Kína felfuttatja a szolár cégek pénzügyi támogatásait az ütemesebb telepítések érdekében

Share Button

A Kínai Jegybank által felfedett pénzügyi ösztönzők rendszere a szolár fejlesztők és gyártók támogatását szolgálja. Kép: Fotopedia.

 

Kína intenzívebb támogatást nyújt a hazai napelemes cégek számára, hogy az országot nagyobb sebességfokozatba állíthassa.

Az ország központi bankja egy nyilatkozatban erősítette meg az új intézkedési csomagot, amely pénzügyi támogatásokat foglal magában a napenergia és szélenergia létesítményekkel foglalkozó fejlesztők számára, kifejezetten azzal a céllal, hogy elősegítse a Kínán belüli új projektek „gyors ütemű fejlesztését”.

Mindez az e hónap elején Xi Jinping kínai elnök által közzétett nyilatkozatot követően, amelyben az állt, hogy az ország jelenleg a „fosszilis tüzelőanyagok által dominált” energiaszerkezetét a tiszta energiához jobban optimalizált rendszerre kell átállítani. Ennek elérése érdekében Jinping az új megújuló eszközök „erőteljes” fejlesztésére szólított fel, és azt állította, hogy ezt felgyorsítandó egy sor új szakpolitikát és intézkedést fognak bevezetni.

A bank szerint az energiabiztonságot szolgáló új stratégia Kína szélesebb értelemben vett céljára épít, amelyet a 14. ötéves terv tartalmaz, hogy 2030-ban elérjék a szén-dioxid-kibocsátás csúcspontját és 2060-ra elérjék a nettó zéró állapotot.

A vázolt pénzügyi támogatások magukban foglalják azoknak a megújulókkal foglalkozó cégek kölcsöneinek meghosszabbítását, amelyek rövid távon szorult pénzügyi helyzetbe kerülnénk, ugyanakkor hosszú távon bennük rejlik a nyereségesség lehetősége;

A bank által ismertetett további intézkedések között szerepel elkötelezettség az „összes alkalmas eszköz” használata mellett, annak biztosítása érdekében, hogy az átvevők teljes egészében kifizessék a megújuló energiák tarifáinak pótdíjait, ugyanakkor a helyi önkormányzatoknak nem lesz módjuk részben vagy teljes egészében mentességet adni a pótdíjak megfizetésével szemben.

Az idei évben Kína a napelemek telepítése terén robbanásszerű fejlődés előtt áll, mivel az ország stratégiájában megduplázták a megújulók arányát. Míg Kína esetében a 2020-ra vonatkozó telepítési előrejelzések 50 GW-os piac körül mozognak, a 2021-re vonatkozóan az általános várakozás a 70 GW szint elérése, a legtöbb elemző előrejelzése a 65-75 GW közötti tartományba esik.

A hazai szolár gyártók is láthatóan telepítési rohamra készülnek 2021-ben és azt követően is, mivel tíz gigawattos nagyságrendben építenek új gyártási kapacitásokat – poliszilíciumtól a cellákon, lapkákon át egészen a modul szerelvényekig – ezek mind a következő évben belül állnak üzembe.

A kínai kormány a beszállítói lánc nyersanyagokkal összefüggő korlátainak enyhítése érdekében is tett lépést, megszüntette a napelem gyártására alkalmas üveg gyártását érintő korlátozásokat, hogy kezelje a hiányt, amelyről tavaly a gyártók azt mondták, hogy „kezelhetetlenné” vált.

Azonban a nyersanyagok szűkös rendelkezésre állása továbbra is égető kérdés az országban, ennek tulajdonítják a modulok árának az országon belül már megtapasztalt emelkedését, és amelynek a nemzetközi piacokra való begyűrűzésére számítanak széles körben.

Forrás: pv-tech.org

Kapcsolódó témájú cikkeink:

A legnagyobb kínai modulgyártók kormányzati beavatkozást sürgetnek az üveg „kezelhetetlen” ára miatt

Kína fotovoltaikus ágazatának rövid bemutatása: a modulgyártók a napelem üvegre vonatkozó korlátozások enyhítésére szólítják fel a kormányt

A szolár ágazat előnyt vár Kína szénsemlegességének 2060-ig történő elérésére vonatkozó célkitűzéstől

Kína viharos kiépítési szezon előtt áll, mivel a modulok árai meglódultak, míg a beszállítási kérdések tisztázatlanok