Kínai gyártók éles bírálják a modulok dél-koreai szén-dioxid-kibocsátáson alapuló minősítését

Share Button

A Hanwha Q CELLS gyártási létesítménye Dél-Koreában. Kép: Hanwha Q CELLS.

A szolár eszközök kínai gyártói élesen bírálták Dél-Korea azon döntését, amelynek értelmében előre meghatározott szén-dioxid-kibocsátási besorolásokkal látják el a Kínából származó modulokat a törvényalkotó szén-dioxid kibocsátásra vonatkozó új követelményeinek megfelelően.

Idén júliusban jelentették be, hogy a rendszer három külön kategóriába sorolja a modulokat az egy kilowattra vetített szén-dioxid kibocsátás alapján a termék teljes élettartamát figyelembe véve. Kizárólag a legmagasabb kategóriába tartozó modulok – amelyeknél a szén-dioxid kibocsátás nem éri el a 670 kg CO2/kW értéket – jogosultak kormányzati támogatásra.

Azonban a kínai gyártók panaszkodnak azzal érvelve, hogy Korea Új- és megújuló energia központja (New and Renewable Energy Centre, NREC) által korábban kiadott frissítés alapján ők a legalacsonyabb kategóriába kerültek, mert a szervezet szerint a kínai székhelyű gyártók azért kerültek a „3-as szintű” kategóriába, mert COVID-19 idején zajló értékelések során erre vonatkozó aggályok merültek fel.

A múlt héten a Hanwha Q CELLS azt közölte, hogy ő az első szolár gyártó, amely elnyerte a legmagasabb szintű besorolást a szén-dioxid kibocsátás alapján, amely elősegíti a a moduljaikat felhasználó projektek útját, hogy elsőbbséget élvezzenek a támogatások terén.

Ezt követően, szintén a múlt héten adta ki közleményét az NREC, a szén-dioxid kibocsátásokra vonatkozó hitelesítési állapotokra vonatkozó listáját, amely részletesen tartalmazza, hogy mely gyártók mely termékeikre kapták meg a három évre szóló tanúsítványokat.

A listában az szerepel, hogy kizárólag a Q CELLS és társa, a kevéssé ismert dél-koreai gyártó, a Hansol Technics kapta meg a tanúsítványt, míg a Q CELLS jórészt a Q.PEAK DUO termékeihez hasonlókért nyerte el.

A modulok kimenő teljesítménye a 355W és 455W közötti tartományban mozog, míg a szén-dioxid kibocsátás 635,49 g CO2/kW és 824,03 g CO2/kW között.

A rendszer a többi nemzetközi piacon megfigyelhető elmozdulásokat követi, amely Franciaországban a legmarkánsabb, ahol a modulok pontszámokat kapnak a kilowattonkénti szén-dioxid-kibocsátásuk alapján. De szemben Franciaországgal, ahol különböző modulgyártók nyerték el az alacsony kibocsátást tanúsító minősítést, Dél-Korea rendszere úgynevezett „szinteket” kapcsol a gyártókhoz, amelyben a legmagasabb pontszámokat a dél-koreai lapkákat felhasználó dél-koreai gyártóknak tartják fenn.

A múlt hónapban kiadott frissítésben a kínai beszállítókat arról értesítették, hogy a 3-as szintre sorolják őket, mivel olyan modulokat gyártanak, amelyek 830 g CO2/kW fölötti mennyiségű szén-dioxidot használnak fel.

A PV Tech számára nyilatkozó kínai gyártók azt mondták, hogy megbántva érzik magukat amiatt, hogy a rendszer nem vette figyelembe az egyéni körülményeket, és nem szolgált termékspecifikus értékelésekkel vagy pontszámokkal.

Némelyik gyártó kiemelte a megújuló elektromos áram terjedését bizonyos kínai régiókban, amely hozzájárul az ott gyártott termékek szén-dioxid kibocsátásának mennyiségéhez. Például Jünnan tartomány az általa felhasznált elektromos energia több mint 80%-át megújuló forrásokból fedezi a területen sűrűn előforduló vízenergiát előállító erőműveknek köszönhetően.

A gyártók azt is megjegyezték, hogy a kínai cégek által gyártott modulok egész sorát értékelték és vizsgálták Franciaország saját vizsgálati rendszerének kialakításakor, és a szén-dioxid-kibocsátási értékek tartományát 498 és 541 g CO2/kW értékek között találták..

A cikk írásának idején a koreai NREC még nem küldött válaszokat a PV Tech által feltett kérdésekre

Forrás: PV-tech