Külföld – Napelem oda, ahová nem érnek el a villanykábelek

Share Button

Első alkalommal indította el az Országos Környezetvédelmi Alap az áramszolgáltatási hálózatra hiányosan csatlakoztatott települések számára kiírt pályázati programját, amelyben napelemrendszerekre igényelhetnek támogatást olyan települések, ahol a háztartások nem vagy csak egy részük van csatlakoztatva a villamossági hálózatra. Hargita megyében több tíz település lehet haszonélvezője a programnak.

A 230 millió lejes költségvetésű programot nemrég indította el az Országos Környezetvédelmi Alap, az érintett önkormányzatok július 10-éig nyújthatnak be pályázatokat háztartásonként legfeljebb 25 ezer lej értékű napelemrendszerek megvásárlására és felszerelésére. A támogatás haszonélvezői főként olyan vidéki települések lehetnek, amelyekhez áramellátással nem rendelkező elzárt falvak, tanyák tartoznak. A támogatási kérelmeket a megyei tanácshoz kell benyújtaniuk az önkormányzatoknak. Az igénylési feltételek szerint olyan lakóházak esetében kérhető a támogatás, amelyek legalább két kilométeres távolságra vannak a legközelebbi áramellátási hálózattól. Sokakat érinthet Mivel a kiírást nemrég tette közzé a környezetvédelmi alap, azt még nem tudni, hogy Hargita megyében mekkora az érdeklődés a településvezetések részéről a program iránt, de az már ismert, hogy meglehetősen hosszú a potenciálisan érintett helységek listája – tudtuk meg Borboly Csabától.

A megyei tanács elnöke elmondta, mivel az intézménynek koordináló szerepe van a programban, Hargita megye minden lehetséges kisebb zugát felmérték, és mintegy húsz olyan települést azonosítottak, amely pályázhat a lakóházak ekképpen történő villamosítására. „A Hargita megyei lista elég vaskos. Szeretnénk kihasználni ezt a programot, mert háztartásonként 25 ezer lejes támogatásra van keret” – fogalmazott a megyei tanács elnöke.

Forrás: szekelyhon.ro