Megkezdik a világ legnagyobb lítium­készletének a kitermelését

Share Button

Az akkumulátorok gyártásához elengedhetetlen nyersanyag hatalmas mennyiségben van jelen az Andok hegyvonulataiban lévő sómezőkön.

Bolíviában van a világ legnagyobb lítiumlelőhelye. Becslések szerint az Andok hegyvonulataiban található, több mint 10 ezer négyzetkilométer kiterjedésű és 3656 méter magasan fekvő Salar de Uyuni felszíni sómező rejti a világ legnagyobb lítiumnyersanyag-készletét. A helyi kormány nem nyersanyagként exportálná a fémet, hanem feldolgozná azt és akkumulátorok formájában adná el. Ezt megerősítette Juana Olivares, a bolíviai akkumulátorgyár vezetője is. Evo Morales bolíviai elnök álláspontja az, hogy a lítium az új földgáz. A 2006 óta hivatalban lévő államfő pontosan tudja, hogy az ország számára a fém aranyat érhet.

A lítiumkitermelő program politikai igazgatója Juan Carlos Montenegro, aki a Heidelbergi Egyetemen tanult ásványtant. A szakember kijelentette, hogy egyelőre csak a Salar de Uyuni 0,4 százalékán, körülbelül 40 négyzetkilométeren fognak lítiumot bányászni. A programban a német ACI Systems Alemania (ACISA) és a bolíviai Yacimientos de Litio Bolivianos (YLB) állami vállalat hoz majd létre közös céget, amely 2021-től évente 50 000 tonna lítium-hidroxidot fog kitermelni. Évente ekkora mennyiség kibányászása esetén a világ legnagyobb lítium-készlete 70 évre lesz elegendő.

Montenegro a a bolíviai külügy- és energiaügyi miniszterrel együtt utazott Németországba és írt alá együttműködési szerződést Peter Altmaier német gazdasági miniszterrel. Az első kitermelő és -feldolgozó üzemet a K-Utec cég tervezte. Wolfgang Schmutz, az ACISA vezetője közölte, hogy a közös vállalkozáson keresztül Németország évtizedek után először biztosítja magának a közvetlen hozzáférést egy fontos, helyi szintén nem elérhető nyersanyaghoz. Mindennek elsősorban a német autógyártók szempontjából van különösen nagy jelentősége.

A lítium ára 2016 óta a kétszeresére nőtt és jelenleg már meghaladja a 13 000 dollárt tonnánként. Az első bánya várhatóan évente 15 000 tonna lítium-karbonátot állíthat majd elő, ezt egészítheti ki az évente 50 000 tonnányi lítium-hidroxidot termelő létesítmény. Mindkét nyersanyagra az akkumulátorgyártóknak van kiemelten szükségük. A várt mennyiség segítségével évente egymillió darab, több mint 300 kilométer hatótávolsággal rendelkező elektromos autó akkumulátorai készíthetők el.

Forrás: sg.hu