Megújuló energia felhasználásával kísérletezik a MOL

Share Button

A MOL tavaly két fő területen, a geotermikus és napenergia területén folytatta a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos lehetőségek feltárását. A MOL-csoport megkezdte első mély geotermikus projektjének kidolgozását, melynek célja a geotermikus energia megújuló energiaforrásként való hasznosítása.

„A geofizikai vizsgálatokat követően 2015/2016-ban készült el az első termelő termálkút. 2018-ban a korábbi években elvégzett rétegvizsgálatok eredményeire támaszkodva végeztük el a kút próbatermeltetését, és hálózati csatlakozási szerződést írtunk alá a hálózatüzemeltetővel.”

Mivel a geotermikus projekt még a fejlesztési fázisban van, 2018-ban még nem termelt energiát.

Az eredmények függvényében a 3,85 MWe beépített kapacitású erőmű tervek szerint 2021-ben kezdi meg a villamosenergia-termelést.

– olvasható a MOL-csoport Éves Jelentésében.

A MOL-csoport a geotermikus energia felhasználása mellett a napenergiára is nagy hangsúlyt fektet: három magyarországi helyszínen kezdte meg naperőművek építési munkálatait: a tiszaújvárosi petrolkémiai üzemben, a Dunai Finomítóban és a füzesgyarmati Upstream üzemben. A tervek szerint 18,38 MWp összkapacitású – több mint 9000 háztartás fogyasztási igényeit fedező – erőművek hasznosítatlan területeken helyezkednek el. A napelemek telepítése 2018 végére fejeződött be.

 A napenergiát hasznosító létesítmények által termelt zöldáram éves szinten várhatóan 9000 tonna szén-dioxid-kibocsátás-megtakarítást eredményez.