Modern töltőállomást alakítottak ki Pápán

Share Button
Elektromosautó-töltő állomást alakítottak ki a pápai várkerti parkolóban. A korszerű létesítmény akár egyszerre hét villany­autó töltését is lehetővé teszi majd.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a pápai önkormányzat sikeresen vett részt a Nemzetgazdasági Minisztérium Jedlik Ányos Tervének azon pályázati kiírásán, ami lehetőséget nyújt elektromos töltőállomások építésére. A megjelölt célra 8 millió forint támogatást kapott a város, ezt még tízmillió forint önrésszel ki kellett egészíteni, így a napokban három töltőoszlopot telepíthettek a szakemberek a várkerti parkolóba. Molnár István, a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője elmondta, az oszlopoknak alapokat készítettek, amikre rászerelték a töltőket, és kiépítették az elektromos betáplálás vezetékeit. A töltőállomás területét hamarosan járdalappal veszik körül, továbbá kijelölik azokat a parkolóhelyeket, ahol csak villanyautók parkolhatnak, töltési céllal.

Molnár István kiemelte, az elektromosautó-töltő állomás két gyorstöltőből és egy villámtöltőből áll, mindegyik oszlop két-két jármű egyidejű töltésére alkalmas. Emellett a villámtöltőn egy pluszcsatlakozó is található, amit a saját csatlakozókábellel rendelkező járműtulajdonosok tudnak használni, tehát akár hét elektromos autó is tölthető egyszerre a várkerti parkolóban.

A villanyhálózat kiépítése után bekapcsolják az elektromosautó-töltő állomást a várkerti parkolóban
Fotó: Polgár Tibor/Napló

A villámtöltővel egy óra alatt körülbelül 80 százalékos töltöttséget lehet elérni a járműveknél, de néhány óra alatt a gyorstöltők is képesek erre a teljesítményre. A beépített töltőoszlopok üzembe helyezéséhez az áramszolgáltatónak még ki kell építenie a villanyhálózatot – amint ez megtörténik, bekapcsolják az elektromosautó-töltő állomást.

Egyébként Pápán a zöld rendszámos e-autók ingyenesen parkolhatnak a fizetős parkolókban is.

Forrás: veol.hu