Nagy változások várhatók a megújuló energiák támogatásában

Share Button

Az országos szintű számok jól mutatják, hogy milyen irányba haladunk, és azt is, hogy ezek a változások hol fognak feszültséget okozni, ugyanis meglehetősen sok jogi formula változik – mondta Grabner Péter, a MEKH energetikáért felelős elnökhelyettese a Világgazdaság Energiastratégia 2019 című konferenciáján.

A szabályozási változások alapját az EU Tiszta Energia Csomag képezi, amely 2016. november 30-án kezdődött, és sok jogi változást hoz, amely részben átalakítja az eddigi működési keretet, részben pedig megerősíti az eddigieket. A szakember elmondta, ő nem a számokban látja a megoldást, hanem abban, hogy

a megváltozott jogi kereteknek köszönhetően a számok életre tudnak kelni, nem vágyálmok, hanem kötelező érvényűek.

A Tiszta Energia Csomagban érintettek a megújuló támogatási rendszerek, és konkrét jogszabályi hátteret ad neki, nem csupán ajánlásokat. Látni kell, hogy ez a szabályozás a versenyeztetés irányába tolja a megújuló energiákat.

Tehát az a fajta támogatási rendszer, amely a korábbi időszakokban sok szempontból működött, és amiből mindenki részesülhetett, ez a jövőben biztos nem fog működni.

A jelenlegi rendszer fokozatosan fog átalakulni. A szabályozási rendszer egyik fundamentuma, hogy nemcsak a napelemparkok termelőkapacitásai jönnek a rendszerbe, hanem a házak tetején, a háztartási kiserőművek is a fejlődés egyik motorját jelentik. Ezért ebben a kategóriában is hamarosan át kell alakítani a jelenlegi szaldó elszámolási rendszert, ezt ki kell vezetni, ennek módja még kidolgozás előtt áll.

Fotó: Kallus György/VG

Új fogalmak bevezetésére is szükség lesz a szabályozásban, mint például a megújulóenergia-közösségek termelő-fogyasztói kategóriája, amely a tradicionális logikába nem fér bele. Ezzel kapcsolatban zajlik már előkészítési folyamat.

A támogatási rendszer egyre inkább a piaci körülmények felé mozdul el, és a kivételes speciális támogatások egyre szűkülnek.

Ahogy az a fajta támogatási rendszer is, amely mindenkinek korlátok nélkül támogatást juttatott. Ez annak is köszönhető, hogy az árak folyamatosan csökkenek, amely természetesen azzal is összefüggésben van, hogy a technológiai költségek is csökkennek.

A támogatási kassza szempontjából mindenképp kedvező fejezet következik, amennyiben energiapolitikai cél, hogy több megújuló energiát integráljanak a rendszerbe. Hiszen ebben az esetben kevesebb pénz kifizetésével nagyobb kapacitások érhetők el.

Problémákat jelenthet azonban, hogy a támogatási rendszerekben a már most meglévő szereplők hogyan kerülnek ki ebből a rendszerből.Ez a folyamat még kidolgozásra vár.

A szakember elmondása szerint az látható, hogy 2019 és 2026 között a mostani számításaik alapján 527 megawatt megújuló kapacitás kerül ki a támogatási rendszerből, és ebből 280 megawatt energiát előállító szélerőmű is van. Arról is szólt, hogy foglalkozni kell a biomassza és biogáz erőművek helyzetével is, mivel ez a fajta energiatermelés Magyarországon meglehetősen régi erőműi kapacitásokhoz köthető, és az élettartama ezeknek hamarosan lejár, így az általuk termelt kapacitások kiesnek a rendszerből.

A MEKH elnökhelyettese azt is elmondta, hogy a napelemekkel kapcsolatban fontos kérdést vet fel, hogy a világpiaci ára és a támogatási árak összehasonlításából kirajzolódik, hogy a világpiaci ára a hazai támogatási ár alá esett. Így nyilván nagy az érdeklődés iránta. Hozzátette, ma ezer megawatt fölött van a beépített napelemek kapacitása, és ezen a területen 2010 óta folyamatos radikális növekedés látszik, és ez a folyamat nem csak a támogatási rendszereknek tudható be.

Forrás: vg.hu