Napelemekről töltve járhatnak a buszok Békéscsabán

Share Button
Hatmilliárd forint érkezik Békéscsabára a Modern Városok Program keretében a következő két évben, újabb napelemparkot építenek, valamint elektromos autóbuszokat szereznek be. Közben három napelemparkot hoznak létre a városi sportcsarnok melletti területen 3,6 milliárd forintból, a munkálatok nyolcvan százalékával végzett a kivitelező.

Két, parkoló feletti kialakítású, valamint egy földre helyezett, összesen 1,3 MW-os napelempark épül a városi sportcsarnok mellett, összesen csaknem 3800 panelt szerelnek fel. Az Omaszta és Bodza, a Bodza és a Görbe utca által határolt területen, illetve a vívócsarnok szomszédságában megépültek a látványos tartószerkezetek, és azokra immár a napelemeket is felhelyezték. Fontos, hogy a megtermelt energiát el is lehet majd tárolni, ennek érdekében telepítettek konténereket, a rendszer teljesítménye 1,2 MW, kapacitása pedig 2,4 MWh lesz. Jelenleg főleg kábelezési munkák zajlanak, tovább készül a látogatóközpont, ugyanis a projekt érdekessége: a rendszer működésébe bárki betekinthet.

A munkálatok nyolcvan százalékával végzett a kivitelező a városi sportcsarnok melletti területen, ahol 3,6 milliárd forintból három napelemparkot építenek /Fotó: Lehoczky Péter/

 

A városfejlesztési nonprofit kft.-nél elmondták, a kivitelezési munkák év végéig fejeződnek be, de a kivitelező – amely a munkák 80 százalékával végzett – bízik benne, hogy hónapokkal korábban átadható a beruházás, és megkezdhető a próbaüzem.

Nemrég jelent meg a kormányhatározat, amely alapján Békéscsaba a Modern Városok Program keretében a komplex energetikai program folytatására hatmilliárd forintot kap jövőre és 2023-ban.
Herczeg Tamás országgyűlési képviselő és Szarvas Péter polgármester elmondták: egy újabb, ezúttal 1,5 MW-os napelemparkot és egy ahhoz méretezett energiatárolót építenek. A rendszer alkalmas lesz arra, hogy a helyben megtermelt megújuló energiával tölthessék fel azokat az elektromos autóbuszokat, amelyeket a kapcsolódó projekt keretében vásárolnak. Év végéig elkészülnek a megvalósíthatósági tanulmány mellett az engedélyes és kiviteli tervek. Az építkezés másfél évet vehet igénybe, és a projekt 2023 végén zárulhat.

Az újabb napelempark-építéshez kapcsolódik tehát az is, hogy intelligens közlekedésvezérlő és környezetkímélő közösségi közlekedési rendszert alakítanak ki Békéscsabán. A tervek szerint tíz elektromos meghajtású autóbuszt, valamint a töltésükhöz szükséges töltőoszlopokat szereznek be. Az üzemeltetés érdekében kiépítenek egy telephelyet a Szarvasi út környékén, ahol tölthetők, karbantarthatók, javíthatók is a modern járgányok. A telephely teljes elektromos energiaellátását az újabb napelempark biztosítaná.

Hogy a telephely biztonságosan megközelíthető legyen, a Szarvasi úton kiépítenek egy lámpás csomópontot. Továbbá olyan intelligens közlekedésvezérlési rendszert vezetnek be, amely a szolgáltatási színvonal figyeléséhez szükséges információkon túl valós idejű utastájékoztatást is biztosít: internetes felületen, mobiltelefonos alkalmazáson, a járműveken, valamint az autóbusz-megállókba kihelyezett tájékoztató eszközökön keresztül egyaránt. A kivitelezés jövőre indulhat és 2023-ban érhet véget.

Forrás: beol.hu