Napenergia + tárolás a katasztrófák túléléséhez

A Roth Capital Partners arra számít, hogy az Egyesült Államok lakóépületeken elhelyezett energiatárolóinak piaca a vártnál nagyobb ütemben fog nőni. Az előrejelzés a katasztrófahelyzetek mérséklésére és a rendszerek gazdasági megvalósíthatóságára egyaránt alapoz.

Share Button

 

A Roth Capital Partners új kutatási feljegyzést adott ki, a szolár ágazatra vonatkozó előrejelzésekkel, amelyek alapját a Solar Power International 2019 (SPI) kiállításon tett megfigyelések képezték. Bár a feljegyzés jórészt az iparág egészére vonatkozott, a napenergia részvények hozamára, de egy adat kitűnt a többi közül: A befektetési bankként működő cég azzal számol, hogy az Egyesült Államok lakóépületekkel kapcsolatos szolár piaca meg fogja haladni a tervezett mértéket, 2019-ben és 2020-ban is 25% fölé emelkedik.

Bár ezek az előrejelzések azt tükrözik, hogy minden korábbinál gazdaságosabb lett a lakóépületek napenergia termelése, ezek legalább ugyanekkora mértékben utalnak a közműcégek iránti fokozódó bizalomhiányra, amelyek korábban a háztartási elektromos áram kizárólagos forrásainak számítottak hosszú időn keresztül.

„Meggyőződésünk, hogy az egyre erőteljesebben érvényesülő trend, mely szerint az adófizetők egyre elégedetlenebbek a közmű szolgáltatóikkal, egyértelműen a RUN, a NOVA, a VSLR, az SEDG, és az ENPH cégeknek fog kedvezni, különösen, amikor a következő évben az új tárolási ajánlatok is csatlakoznak a hálózathoz” – közölte a Roth.

A saját termelés szabadságot adó jellege egyre nyilvánvalóbb, míg a közművekbe vetett bizalom egyre zuhan, ennek jelei már Kaliforniában is látszanak. Első helyen áll a lakóépületek napelem + tároló létesítmény telepítésének gazdaságossága. Figyelembe véve a beruházások után járó adókedvezményeket, a zuhanó modulárakat, a lítium-ionos akkumulátorok minden korábbinál alacsonyabb árait és a saját termelést támogató program (Self Generation Incentive Program, SGIP) felfrissítését, még soha nem volt ilyen olcsón elérhető a függetlenség, legalábbis elszigetelt időszakokra vonatkozóan. Azok a háztulajdonosok, akik a Pacific Gas & Electric Co. (PG&E), a Southern California Edison, a SoCalGas, vagy a San Diego Gas & Electric ügyfelei, a SGIP program keretében akár kilowattóránként (kWó) 400 amerikai dollár támogatásra is jogosultak lehetnek, ha otthonukat akkumulátorral szerelik fel.

Félreértés ne essék, ez nem a teljes hálózat-függetlenséget jelenti, csak egy félig független személyes mikrohálózat kialakítását, amely képes elektromos áramot biztosítani akkor, amikor a közmű nem.

A finanszírozástól eltekintve maguk a közművek adják a legnagyobb lökést ügyfeleiknek, hogy önellátásra váltsanak: következetlenség és hanyagság formájában. Az első és legfontosabb példa az erdőtüzek idején tanúsított hanyagságuk. Több pert indítottak azzal a váddal, hogy a PG&E nem áramtalanította a vezetékeket a heves széllökések idején, amikor ez lett volna a feladata, és az áram alatt lévő vezetékek szerepet játszottak több katasztrofális erdőtűzben. A Southern California Edison és a San Diego Gas & Electric Co. (SDG&E) is pereknek néz elébe a Kaliforniában bekövetkezett tűzesetekben játszott szerepük kapcsán, ahol a SDG&E súlyos 2,4 milliárd dollárt fog kifizetni mintegy 2000 per rendezésére.

Válaszlépésként a kaliforniai törvényhozók arra tettek javaslatot, hogy irányítsanak át forrásokat az SGIP költségvetéséből egy új tőkealap létrehozására, amelyből az alacsony jövedelmű, fokozott tűzveszélynek kitett állampolgárokat támogatnák.

Folyamatosan a biztonságos, megbízható és megosztott termelésre kell készülni, különösen azokon a területeken, ahol gyakoriak a természeti katasztrófák. De ráadásul már nem csak Kaliforniában – a nem koncentrált napenergia előállítás + tároló mikrohálózatok egyre népszerűbbek Hawaii és Puerto Rico területén is, mert a hurrikánok utáni helyreállítás során lehetőséget adnak a károk minimalizálására.

 

Forrás: pv-magazine