Naperőmű fejlesztőbe fektetett a Széchenyi Alapok

Share Button

Egymilliárd forintot fektetett a Magyarország területén naperőműveket fejlesztő és építő Electron Holding Zrt-be a Széchenyi Alapok.  A hazai fotovoltaikus naperőművi kapacitás bővítésében vezető szerepet játszó társaság növekedési terveinek megvalósítására fordítja a befektetést.

A MAVIR adatai szerint a naperőművek a hazai villamosenergiarendszer aktuális bruttó teljesítőképességének 12,57 százalékát adják, és az előrejelzések szerint ez az arány tovább nő majd. A több mint 1900 magyarországi naperőmű együttes teljesítménye máris meghaladja az 1200 megawattot. Csak április óta mintegy 200 MW naperőművi kapacitást állítottak be a rendszerbe.

Ennek az ígéretes fejlődést mutató piaci szegmensnek a meghatározó szereplője a 2017-ben alapított Electron Holding Zrt. A cég fővállalkozóként létesít különböző kapacitású fotovoltaikus naperőműparkokat: azaz a fejlesztéstől a tervezésen és kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig terjedő szolgáltatásokat nyújt partnereinek. A terveikben 415 MW kapacitás létesítése szerepel 2025-ig, amelynek  közel fele már fejlesztési fázisban van. A már megvalósult, illetve folyamatban lévő projektek közül a legnagyobb teljesítményűek a tapolcai 8,6 MWp (Megawattpeak csúcsteljesítményű) erőműcsoport (19,2 hektár területen), a szabadszállási 7,1MWp erőműcsoport ( 12,3 hektár területen), az ikervári 3,9MWp erőműcsoport (6,3 hektár területen), valamint a medgyesegyházai 3,4MWp erőműcsoport (4,6 hektár területen).

„A napenergia döntő szerepet játszik Magyarország megújuló energiára történő átállásában. Dinamikus növekedés előtt állunk, és ebben nagy lendületet ad nekünk a Széchenyi Alapok ” – mondta Szűcs Ádám, az Electron Holding Zrt. vezérigazgatója. „Örömmel állunk a hazai energetikai piac olyan ambiciózus szereplői mellé, mint az Electron Holding, akik fejlesztéseikkel új lehetőségeket teremtenek a zöldgazdaságban, miközben hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, környezetünk védelméhez” – fogalmazott Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.

A Széchenyi Alapok korábban már összesen 744 millió forintot fektetett a társaságba. A mostani, egymilliárd forintos befektetés  számottevő mértékben szélesíti a társaság pénzügyi mozgásterét, felgyorsítva a tervezett fejlesztések és beruházások megvalósítását.

A Széchenyi Alapokról

A Széchenyi Alapok 2010 óta a hazai kis- és középvállalkozások vezető tőkefinanszírozó partnere, amely hat alapjában 103 milliárd forint tőkekerettel gazdálkodik. Megalakulása óta közel 120 befektetést és több, mint 40 exitet hajtott végre. Az alapkezelő 2020-tól jelentősen bővítette a befektetési lehetőségek körét, elindította a nagyvállalati befektetéseket, valamint Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealap néven, a Kék Bolygó Alapítvánnyal közös fenntarthatósági alapját.

A Széchenyi Alapok 100 százalékos állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, amelynek tulajdonosi joggyakorlója a Pénzügyminisztérium.

Forrás: sajtóközlemény