Naperőműparkot létesít a MET

Share Button
Magyarországi megújuló portfóliójának legnagyobb elemét kezdte el építeni Kabán a MET Csoport: a Kabai Solar Park közel 70 hektáron – 43 megawatt beépített teljesítménnyel – várhatóan már az idén megkezdi kereskedelmi termelését, és több mint 20 ezer háztartást lát majd el energiával – írja közleményében a magyar energetikai társaság.

A csoport leányvállalata, a MET Kabai Solar Park Kft. beruházása az egykori kabai cukorgyárhoz tartozó, évek óta kihasználatlan gazdasági területen épül fel. A legújabb technológiákat alkalmazó naperőmű várható élettartama legalább 25 év, a működés 2020-ban indulhat el a 97 ezer panellel – derül ki a közleményből.

A közel 40 millió eurós (13,5 milliárd forintos) beruházást a tulajdonos részben kereskedelmi banki projektfinanszírozás bevonásával valósítja meg.

„A villamosenergia piacok jövőjét illetően az látszik, hogy az energia volumene egyre inkább a megújulókból fog származni, míg az energia opció, azaz a rendszer rugalmasságának a biztosítása még mindenképpen a konvencionális termelőkre épül. Pontosan ezért törekszik a MET Csoport kiegyensúlyozott eszközportfóliót fenntartani mindkét területen többek között azzal, hogy bővülő naperőművi kapacitásai mellett Magyarország legnagyobb gáztüzelésű erőművet is tulajdonolja” – mondta Molnár Gábor, a Kabai Solar Park ügyvezetője, a MET Asset Management megújulókért felelős üzletfejlesztési vezetője.

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy alig egy évvel az első naperőművünk üzembehelyezése után elindíthatjuk a következő, az előzőnél több mint kétszer nagyobb kapacitású szolár beruházásunkat. Emellett folyamatosan keressük továbbra is azokat a területeket, amelyek már nem hasznosak egyéb ipari tevékenységhez, így egy energetikai fejlesztés révén kölcsönös értékteremtést biztosíthatnak a feleknek. A kabai terület ezeknek a kritériumoknak tökéletesen megfelel”

Magyarországon a cél nagyságrendileg 100 megawattot meghaladó beépített teljesítményű napelempark létesítése, amelyből a Dunai Solar Park és a Kabai Solar Park összesen már több, mint 60 megawatt kapacitást tesz ki. A MET Csoport nemcsak itthon, de a kelet-közép-európai térségben is tervez a megújulók szektorában.

Forrás: napi.hu