Naperőműtelep, ipari park és új szennyvíztisztító épül Heréden

Share Button
A helyi nagyberuházások többsége még az idén elkészül.

Ha alig fél emberöltővel ezelőtt az utazó Lőrinci felől érkezett a községbe, igencsak meghökkenhetett a látványtól: a falu szélén lévő házaktól néhány méterre magasodó domboldalon akkora szemétteleppel találta szembe magát, ami még a szocializmus igénytelenebb évtizedeiben is ritkaságnak számított. Nem véletlen, hogy a helység vezetése mindig is prioritásként kezelte a terület hasznosítását, amely együtt járt annak kulturáltabbá tételével.

Az elmúlt időszakban a hulladéktelepet sikerült eltüntetni, s a vizuális korrekció után napjainkban már csak egy lépésnyire vannak attól, hogy az önkormányzat számára bevétel is termelődjön az egykori csúfság helyén.

Kómár József polgármester szerint kanyargós út vezetett idáig. Régebben a falu szélerőműtelep megvalósításával kacérkodott, ám ez a projekt, miként az ország más részein is, az elképzelések szintjén megrekedt, mivel a beruházó nem kapta meg a telepítési kvótát. Szerencsére ezzel párhuzamosan felértékelődött a napenergia jelentősége, s a vezetés időben lépett. Pályáztak és sikerrel jártak.

Hamarosan átadhatják a naperőműparkot, amely nem csak az általános értelemben vett népgazdaság, hanem az itt élők számára is kézzelfogható haszonnal jár majd. A beruházás csaknem elkészült; a kábelezés van hátra, amire az időjárás kedvezőbbé válása után keríthetnek sort. Ezt követően kinyílik a kassza: az önkormányzat a terület és az itt termelődött energia után járó iparűzési adó révén évi kétmilliós bevételhez juthat.

A helyi szintű nagyberuházások ezzel nem érnek véget. Öt perc járásnyira a naperőműteleptől – szintén a Lőrinci felé vezető út mentén –, a kőfeszület melletti 2,3 hektáros részen elkezdődött az ipari park építésének az előkészítése. A fejlesztésre 600 millió forintot nyertek, s amint az engedélyek meglesznek, elkezdhetik a közbeszerzési eljárást.

Kómár József beszámolt arról is, hogy végre kiválthatják a község „régi” szennyvíztelepét. Azért az idézőjel, mert a létesítmény alig két évtizede készült el, ám sajnos olyan technológiával, ami abban az időben újszerűnek számított, de távolról sem tett eleget az elvárásoknak. Sőt, Kómár József ennél is árnyaltabban, de kétségtelenül kifejezőbben fogalmazott, amikor a jelenlegi berendezés hatékonyságáról érdeklődtünk. Jó hír viszont – tette hozzá –, hogy már kiválasztották a kivitelezőt, s amint az időjárás barátságosabbá válik, elkezdődhet az új szennyvíztisztító építése a meglévő helyén. Úgy, hogy a lakosság számára a legkisebb kényelmetlenséggel se járjon. A beruházás 2020-ra üzemkész lesz.

Forrás: heol.hu