Németországban 175 MW kapacitású, támogatás nélküli napelem projekt áll fejlesztés alatt

Az EnBW hatalmas napelem parkot tervez Weesow-Willmersdorf-ban, Brandenburg északkeleti régiójában. Ha megépül, ez lesz Németország legnagyobb napelem parkja. A vállalat azt közölte, hogy összesen 800 MW kapacitásnak megfelelő, támogatás nélküli projektje tart az előkészítés szakaszában.

Share Button

 

A fejlesztők véleménye szerint Németországban az ipari volumenű, támogatásban nem részesülő napenergia gazdaságos, de még várnak annak eldöntésével, hogy mikor kezdjék meg az építést.

Kép: Encavis AG

A német pv-magazine-ban jelent meg

A napelemek fejlesztésével foglalkozó EnBW bejelentette, hogy meg akarja építeni Németország legnagyobb naperőművét Brandenburg északkeleti régiójában.

A vállalat által ma nyilvánosságra hozott közlemény szerint az EnBW a 175 MW-os Weesow-Willmersdorf-i napelem parkot a Procon Solar-tól szerezte, és a projekt fejlesztése 2009 óta folyik.

A projekt számára sikerült biztosítani egy 164 hektáros területet, amelyre vonatkozóan már jóvá is hagyták a fejlesztési tervet, és a fejlesztés jelenleg a műszaki részletek megtervezésének szakaszánál tart, így az EnBW a következő év végén meg fogja tudni kezdeni az építést.

A Handelsblatt című üzleti lap jelentése szerint a beruházás idei elindítására vonatkozó döntést a piaci helyzettől függően fogják meghozni.

Az EnBW jelezte, hogy a projektet támogatások folyósítása nélkül fogják megépíteni a megújuló energiaforrásokra vonatkozó német törvénynek (EEG) megfelelően, mivel a fejlesztőnek meggyőződése, hogy a támogatás nélküli hatalmas napelem parkok a közeljövőben kifizetődővé válnak Németországban.

Német napenergia támogatás nélkül

„Az elmúlt években figyelemre méltó haladást figyelhettünk meg a napelem technológia terén” – értékelte Dirk Güsewell, az EnBW az energiatermelési portfólió fejlesztésével foglalkozó osztály vezetője. „A műszaki haladásnak köszönhetően a napelem parkok megépítésének költségei drámai mértékben csökkentek – Németországban az utóbbi évtizedben a csökkenés elérte a 90%-ot. Ezért ma már a napenergia kapcsán felmerülő költségek legalább a többi technológiával egyező szintre kerültek – amelyet a legutóbb megtartott [megújuló energia beszerzésére irányuló] aukciók eredményei is igazoltak. Azzal számolunk, hogy az első ipari volumenű napelem parkok megvalósítására EEG támogatás nélkül kerül majd sor az előre látható jövőben. Így a napenergiának reális esélye van, hogy megfelelő fejlettségi szintet érjen el e piac tekintetében.”

Az ipari volumenű megújuló energia parkok Németországban 0,05 euró/kWó árnál olcsóbban tudnak áramot előállítani, miközben az elektromos áram piaci árai emelkednek.

Az EnBW azt közölte, hogy további ipari volumenű napelem projektekbe kíván befektetni, és hogy folyamatban van 800 MW kapacitást jelentő projekt. A cég jelenleg 70 MW hálózathoz csatlakoztatott napelem kapacitással bír Németországban, és további négy projektről tettek említést, amelyek összesített kapacitása 25 MW, ezek részben most épülnek, részben még a tervezés fázisánál tartanak.

A legnagyobb, jelenleg üzemelő németországi napelem projekt is Brandenburgban található – a korábbi Meuro lignitbánya hulladékhegyeinek tetején – ennek részei a 72 MW kapacitású Schipkau napelem park és a további 96 MW kapacitással bíró Senftenberg I, II és III parkok.

Forrás: pv-magazine