Olaszország kiugrást regisztrált májusi napelem telepítéseinél

Az Olaszország által a múlt hónapban regisztrált 46,9 MW újonnan telepített fotovoltaikus kapacitás a legjobb eredmény az utóbbi két évben annak ellenére, hogy nem helyeztek üzembe nagy erőműveket. A megújuló erőforrásokkal foglalkozó olasz társaság, az ANIE Rinnovabili azt közölte, hogy az ország idén rekordnövekedést ért el a megújuló eszközökre vonatkozó ösztönzőknek és szolár piacot szabályozó új rendelkezéseknek köszönhetően.

Share Button

Ismét ragyog a nap az olasz szolár ágazat egén.

 

Az olasz megújuló erőforrásokkal foglalkozó társaság, az ANIE Rinnovabili által kiadott előzetes adatok és a hálózatüzemeltető Terna cég adatai adatai szerint Olaszország körülbelül 46,9 MW kapacitásnak megfelelő napelemes rendszert állított üzembe májusban.

Az eredmény két éven belül a legjobb megtérülést képviseli, az átlagos havi növekedés kicsivel meghaladta a 30 MW-ot.

Az Anie Rinnovabili szerint idén további növekedésre kerülhet sor a nemrégiben újból bevezetett „szuper amortizációnak” – köszönhetően – ez szuper amortizációt jelent a befektetett eszközökre vonatkozóan, amelyet az olasz kormány 2016-ban az Industria 4.0 szakpolitikai csomag keretében kezdeményezett. A rendelet azzal teszi lehetővé az üzleti célú befektetéseket, hogy extra amortizációt engedélyez – időben eltolt, hosszú távú kifizetéseket – meghatározott immateriális eszközökre vonatkozóan.

A társaság arra is hivatkozott, hogy a megújuló energiákra vonatkozóan új árverési és ösztönzési rendszer lépett életbe, amely a fotovoltaikus telepítések szempontjából ugyanolyan jelentőségű tényező.

Most elért csúcsok

Az év első öt hónapjában Olaszország 187 MW új szolár kapacitással bővült, ez az előző év 153 MW-os szintjéhez képest javulás, míg a 2017 januárja és májusa között elért 204 MW-hoz képest visszaesés. 2017 márciusában több hatalmas napelem park hálózathoz csatlakozására került sor – ami a 2013-as Conto Energia ösztönzési rendszer lezárása óta egyedülálló esemény volt. Ha a fejlesztők képesek lesznek beváltani a számos ígéretet a projektek finanszírozásának kétoldalú energiavásárlási megállapodás formájában történő biztosítására, és ezek még idén működőképesekké válnak, akkor a 2019-es év ötéves csúcspontot képviselhet el az olasz fotovoltaikus eszközök történetében.

A piacot továbbra is a tetőn elhelyezett napelemes rendszerek uralják. A legfrissebb statisztikák szerint a legfeljebb 1 MW kapacitású fotovoltaikus projektek teszik ki szinte az összes új bővítést – körülbelül 182 MW-ot. A nagyobb napelemparkok csupán 5,5 MW-al járultak hozzá a teljes adathoz.

A legfeljebb 20 kW méretű lakóépületeket ellátó fotovoltaikus rendszerek körülbelül 105,5 MW kapacitást adtak az első öt hónapos időszakban; a 20 és 100 kW közötti rendszerek 35,1 kW-ot; míg a 100 kW és 1 MW közöttiek és az ipari modulsorok 40,5 MW-ot.

A legnagyobb telepítési volumeneket felmutató régiók szokás szerint az iparosodott északi régiók voltak. Lombardia 34,5 MW új napelemet csatlakoztatott a hálózatra, a Veneto régió 27,7 MW-al, míg az Emilia-Romagna régió 19,5 MW-al zárta az időszakot.

Olaszország integrált klímavédelmi és energiaügyi tervében azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ig összesen 50 GW kapacitásnak megfelelő napelemet fog telepíteni.

 

Forrás: pv-magazine