A szürkére sikeredett zöldenergia-forradalomról és az ezzel járó árrobbanásról már többször volt szó a Névértéken. A „mit lehetett volna jobban csinálni?” témában újat már nem tudok mondani: a nálam felkészültebbek már mindent megírtak.
A Névérték spontán vitacikksorozatához csak egy új megközelítést szeretnék hozzátenni – hogyan éli meg ezt az egész őrületet egy energiakereskedő, aki nap mint nap ezekkel a felfújt, mesterséges árakkal dolgozik?
A magyar árampiacról
A magyar áramkereskedés jelenleg úgy működik, mintha a német nagybani piac kihelyezett lerakata lenne. Ha Németországban felfelé mennek az árak, akkor Magyarországon is. Három probléma is van azonban ezzel a „vakon követéses” árazással.
Először: az EU által dogmaként erőltetett „market coupling” (helyi piacok összekapcsolása) miatt a német elektromos ipar strukturális problémája azonnal eléri Magyarországot. A HUPX nem azért drága, mert fundamentális problémák vannak Magyarországon. A magyar ár azért háromszorozódott meg egy év alatt, mert a HUPX-t a „marke coupling” szlogennel hozzáláncolták a gyors zöldítéstől megborult, termelési problémákkal küszködő német elektromos rendszerhez. Amikor 200 euró/MWh a hétvégi zsinóráram (tavaly ugyanez körülbelül 45 euró/MWh volt), akkor „a hibát ne az ön készülékében keresse” (a szocializmusban használt) tv-bejelentés jut eszembe.
A hibát mások és máshol követték el, de annak a negatív eredménye Magyarországon (is) lecsapódik.
A második probléma az, hogy a magyar ármozgások egy (növekvő) részének nincs fundamentális alapja (például egy elromlott magyar erőmű vagy hirtelen megemelkedett a helyi fogyasztás). A magyar árampiac olyan, mint egy pótérettségire készülő tinédzser: ideges, kiszámíthatatlan és fáradt. Turai József, a neves energetikai elemző egy prágai konferencián mutatta be azt, hogy a magyar jövő évi zsinórszerződés (HU Cal22 base) árából közel 50 euró/MWh-t nem lehet fundamentális érvekkel megmagyarázni. Konyhanyelven ez azt jelenti, hogy ha a kereskedett árból levonjuk az összes ismert költséget (szén/gáz, CO₂, üzemeltetési és egyéb költségek stb.), akkor még mindig marad 50 euró/MWh, amiről senki nem tudja, hogy micsoda.
Milyen piac az, ahol eladók és vevők naponta úgy kötnek eurómilliós üzleteket, hogy valójában nem tudják, a termék ára pontosan miért annyi, amennyi?
De van itt egy politikai probléma is. Németországban a magas árakat még meg lehet magyarázni: az „önök kérték” műsorban a német szavazók az atom- és szenes erőművek bezárását kérték, a helyi politikusok ezt csak teljesítették. De ugyanez az érvelés nem működik Közép-Európában. A magyar, román és bolgár fogyasztó soha nem kérte, hogy a német atom- és ligniterőműveket esztelen ütemben zárják be; de a német energiapolitika extra költségét mégis velük fizettetik meg.
Jelenleg úgy néz ki, a nagy zöldenergia-forradalom elfeledkezett a kisfogyasztókról. A 2008-as pénzügyi összeomlás egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a nem fair, az ügyfelek érdekére nem figyelő rendszerek előbb vagy utóbb megbuknak. Vélelmezve, hogy ez a fenti szabály az energiaiparra is igaz, minél hamarabb értelmes párbeszédet kell kezdeményezni a területen, mielőtt az energiakereskedelem a bankszektor sorsára jutna.
Az árrobbanásról
Ha a 2021-es energiaválságról majd egyszer filmet forgatnak, akkor a főszerepet egy spekuláns fogja kapni. Megérdemli, jó munkát végzett – az árak az egekben, a fogyasztók csak kapkodják a fejüket.
Turai József a már említett prágai konferencián mutatott egy görbét, amin jól látható, hogy ez a válság minden eddiginél vadabb.
Jövő évi zsinórszerződések árának alakulása Magyarországon az egyes válságjelenségek hatására. A meredeken felívelő, világoszöld vonal mutatja a mostani árrobbanást. Forrás: T-Energy Kft.
Az idén kétszáz kereskedelmi nap elég volt ahhoz, hogy a HUPX havi átlagára 56 euró/MWh-ról (január) 135 euró/MWh (szeptember) ugorjon. A Lehman Brothers és a subprime válság csak lágy bukkanók voltak az idei árrobbanáshoz képest. De miért volt ennyire brutális az idei áremelkedés?
A korábbi válságok idején az európai energiakereskedés még alapvetően fizikai volt: termelők és felhasználók voltak a „nagyfiúk” és a kereskedők a „csendestársak”. 2021-re ez megfordult. Ma már az áram nagyrészt, a CO₂ pedig kizárólag pénzügyi termék: a fizikai szállítás inkább a kivétel, mint a szabály. (Fontos megjegyezni: a földgáz alapvetően egy fizikai piac maradt, és ennek később jelentősége lesz.)
A pénzügyi kereskedés lényege az, hogy annak nincsenek fizikai korlátai: csúnya kifejezéssel élve ugyanazt az áramszerződést százszor, ezerszer „meg lehet kereskedni”, nem számít, hogy mennyi a beépített termelői kapacitás. A másik fontos tulajdonsága a pénzügyi kereskedésnek az, hogy nem kell hozzá engedély. Eredetileg a magyar áram- és gázkereskedelem egy kis zárt klub volt. Minden engedélyes ismert mindenkit, és mindenki tudott mindent a másikról, mint egy nagy családban.
2021-re ez megszűnt: nem tudjuk, kik és hol kereskedik a német és magyar pénzügyi áramszerződéseket.
De egyre valószínűbb, hogy trading algoritmus figyeli a német és (talán) magyar áram-, gáz-, CO₂-árakat: ahogy a három között bármilyen arbitrázslehetőséget észlel a számítógép, azonnal és automatikusan kereskedik. Ezért lehet az, hogy a három termék között 0,99 a korreláció Németországban (ahogy az egyik a változik, azonnal viszi magával a másik kettőt).
Pénzügyi lett a termék
Az európai energiaszektor „elpénzügyesítése” a CO₂-piaccal kezdődött. Az EU Allowance szén-dioxid-kvóta (hogy hivatalos nevét is használjuk) egy teljesen virtuális termek (nincs szállítási kockázat), központi elszámolóházzal (nincs ügyfélkockázat), és az egész CO₂-piac szabályozása egy kézben van, az EU-nál. Ráadásul 2021-ben pont egy új szabályozási ciklus (Phase 4) kezdődött. Ebben a kereteket bebetonozták (nem lehet külső kreditet behozni az uniós rendszerbe, az EU Allowance mennyiségét évente csökkentik stb.), így már indult is a „market squeeze”.
A pénzügyi befektetők elkezdték felvásárolni a kvótákat a kibocsátók orra elől. Egyre több szén-dioxiddal kereskedtek – május után a 2021-es mennyiség minden hónapban meghaladta a 2020 azonos hónapjában kereskedett mennyiséget. Idén januárban 33 euró/tonna körül volt a szén-dioxid ára. Ezt szeptember második felére sikerült 65 euró/tonnára feltornázni. Röviden, az EU Allowance ára és kereskedett mennyisége is idén január és szeptember között megduplázódott.
EU Allowance kereskedett ára 2021. január és november 12. között.
Együtt mozogtak
Ahogy drágult a CO₂, úgy ment fel az elektromos áram ára egész Európában: augusztustól a HUPX havi átlaga már folyamatosan három szemjegyű volt (és maradt). Ez logikus, hiszen az EU Allowance az erőműveknél egy virtuális alapanyag. A magas szén-dioxid-ár először a gázos erőműveknek kedvezett: kevesebb EU Allowance kell egy MWh letermeléséhez, mint egy szenes erőműnél.
Ahogy a gázos erőművek már zsinórüzemben (0–24) mentek, Európában a gáztárolók helyett a turbinákba került a földgáz. A gáztárolók töltöttségi szintje lassan, de biztosan elmaradt a tavalyi évtől. Aggodó kereskedők ekkor kezdték el a határidős gázszerződéseket felvásárolni: a gáz ára meredeken emelkedett.
A drágulásra az oroszok pontosan azt lépték, amit minden kvázimonopol beszállító lépne: nem csináltak semmit.
Idén szeptembertől, a hosszú távú szerződéseken túl, semmilyen extra szállítási kapacitást nem kötöttek le Ukrajnán keresztül a szlovák/magyar irányba: csak ültek némán, mint egy jó horgász. Tudták hogy a kereskedők naponta figyelik az Oroszország–EU fizikai (lásd utalást fent) menetrendet, és csak pókerarccal kivártak. A siker nem maradt el: október elején 120 euró/MWh-ba került a földgáz a magyar virtuális ponton (MGP), ami januárban 20 euró/MWh körül kereskedett.
A remények
Összefoglalva: az idei egy modern energiaválság, ez már 2.1 kiadás. A CO₂–gáz–áram trojka nyáron egy olyan öngerjesztő árciklust indított be Európában, amit eddig sem a politikusok, sem a regulátorok nem tudtak megállítani. A pénzügyi alapú energiakereskedés sokkal gyorsabban és vadabbul reagált, mint a piac a korábbi válságok során. Az árrobbanást tovább erősítették az oroszok azzal, hogy szeptember óta nem kötöttek le extra szállítási kapacitást az orosz–ukrán–magyar/szlovák irányba.
Végül néhány gondolat a bizonytalan jövőről. A mai európai energiaválságot nagyrészt emberi hibák sorozata okozza: amit néhány döntéshozó elrontott, azt mások még meg tudják javítani. Az első lépés megérteni, hogy mi történt: ebben segít a Névérték cikksorozata.
A második lépés annak felismerése, hogy az új német kormány önmagában is sokat segíthetne az őrület megállításában. Csak egy rövid bejelentés kellene arról, hogy a 2022-re tervezett 4000 MW atomerőmű leállítását a kialakult piaci viszonyok miatt felülvizsgálják. Nem leállítják, nem elnapolják – csak felülvizsgálják. Már ez a néhány mondat megnyugtatná a hisztérikus európai áram- és gázpiacot. Ha a második lépés elmarad, akkor még mindig ott az utolsó, a harmadik lehetőség: imádkozni, hogy ne legyen hideg a tél, ebben az esetben ugyanis kevesebb áram és gáz fog fogyni, és a nagykereskedelmi árak elindulnak lefelé.
