Rotterdamban épül Európa legújabb akkumulátor-újrahasznosítója

Share Button

Az elektronikai hulladékok feldolgozásával foglalkozó TES multinacionális vállalat egy akkumulátorok újrahasznosítására szolgáló üzemet fog létesíteni Rotterdam kikötőjében. Az üzem hozzá fogja segíteni Európát, hogy a jövőben az előírásoknak megfelelően növelhesse a telepek újrahasznosítottanyag-tartalmát.

Az előnyös elhelyezkedésű egységet, amit egy, a TES által frissen lízingelt 10 ezer négyzetméter alapterületű létesítményben alakítanak ki, a jövőben akár 40 ezer négyzetméteresre is bővíthetik. Már most is engedéllyel rendelkezik lítiumionos akkuk fogadására, tárolására, továbbítására, valamint elektromos járművek telepeinek és a gyártásuk során keletkező hulladék feldolgozására.

A 2022 végétől teljes mértékben működőképes üzem Hollandia első, míg a TES harmadik lítiumion telepek újrahasznosítására szolgáló egysége lesz.

Egy másik feldolgozó Franciaországban található. Ebben több hidrometallurgiai, azaz folyadékok használatán alapuló fémkinyerési módszerrel kapcsolatos szabadalom is született, továbbá az itteni tapasztalatokat felhasználták a második, szingapúri üzem megépítéséhez. Utóbbi 2021 márciusában nyitott meg, Délkelet-Ázsia legelső lítiumtartalmú akkumulátorok újrahasznosítására tervezett üzemeként.

Stratégiai befektetés

A Green Car Congress cikke szerint a három egység együttes kapacitása a világ egyik vezetőjévé fogja tenni a TES vállalatát a lítiumtartalmú energiatároló egységek újrahasznosításában.

A rotterdami üzem stratégiai befektetésnek tekinthető. Ma még az elektromos autókból csak kis mennyiségben kerülnek ki újrahasznosítható akkumulátorok, a jövőben azonban, ahogy egyre több öreg villanyautó kerül a roncstelepekre, illetve ahogy az OEM-ek növelik az elektromos autók gyártási mennyiségét, gyorsan felfele fog ívelni az újrahasznosítható telepek száma, éppen ezért Európában már több vállalat is az újrahasznosítás beindításán dolgozik.

Legutóbb a Stena Recycling jelentette be, hogy Halmstadban épít egy üzemet, hazánkban pedig nemrég a SungEel HiTech Hungary Kft. adta át új egységét.

Több újrahasznosított anyagot kell majd használni

Az elektromos autók elhasználódott akkumulátorait mindazonáltal nem csupán véges nyersanyagkészletek teszik szükségessé, hanem az újrahasznosított anyagokkal elérhető költségcsökkentés, később pedig az EU szabályai is.

Az európai zöld megállapodás több célt is meghatározott az olyan szűkösen elérhető nyersanyagok, mint a nikkel, a kobalt vagy a lítium újrahasznosítási arányának fejlesztésére.

Az ipari alkalmazásra és elektromos járművekhez tervezett akkumulátorok esetében 2027 első napjától jelenteni szükséges az újrahasznosított kobalt, ólom, lítium, valamint nikkel arányát.

2030 januárjától ezeknél a telepeknél a kobalt 12 százalékának, az ólom 85 százalékának, míg a lítium és a nikkel 4 százalékának kell újrahasznosításból származnia. 2035-től további szigorítás lép érvénybe: ekkortól a kobalt 20, a lítium 10, valamint a nikkel 12 százalékának kell újrahasznosítottnak lennie.