Rövid távon fájhat, de versenyelőnyt hoz a fenntarthatóság

Share Button

Az energiavállalatoknak adott esetben olyan lépéseket is be kell vállalniuk a fenntartható, körforgásos gazdaság kiépítése érdekében, amelyek rövid távon akár sérthetik is a saját értékesítési érdekeiket, azonban hosszabb távon a fogyasztói igények erősödésével a fenntartható működésre való áttérés versenyelőnyt jelenthet – mondta el Ifj Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója a Portfolio Clean Energy & Disruptive Trends Summit 2019 című konferenciáján.

A fenntarthatóság fogalma nem összekeverendő a klímavédelemmel, előbbi ugyanis a gazdaságosságot és a társadalmi fejlődés elvárását is magába foglalja – hangsúlyozta. A fenntartható energia koncepció, illetve stratégiát a megbízható energiaellátás és a klímatudatosság mellett az energiahatékonyság szempontjai határozzák meg, középpontban az ügyfél energiastratégiája áll azonban. Maguk a vállalatok is felismerték a fenntarthatóság fontosságát, sokan foglalkoznak a kérdéssel, és a fogyasztói igény is erősödik – mondta.

A körforgásos gazdaságra való áttérés célja, hogy minél több erőforrás jusson vissza az eredeti állapotához minél hasonlóbb módon. A körforgásosság az energetikai értéklánc minden pontján meg tud jelenni, de leginkább a megújulók, illetve az ipari energiaellátás területén az Alteo számára – ez utóbbi tekintetben is egyre nagyobb az igény Ifj. Chikán szerint.

A körforgás megvalósulásnak szintjei:

  • 1 Elutasítás nyersanyag használat mellőzése
  • 2 Csökkenés nyersanyag használat csökkentése
  • 3 Megújulás újratervezés a körfogás szempontja alapján
  • 4 Újra-használat termékek újrahasználat, például second hand
  • 5 Javítás termékek karbantartása, javítása
  • 6 Felújítás – termékek újjáélesztése
  • 7 Újragyártás – használt termékből új gyártása
  • 8 Újragondolás – termékek használatának újragondolása
  • 9 Újrahasznosítás – értékmentés az anyagáramlásban – szétválogatjuk a hulladékot
  • 10 Visszanyerés – hulladékégetés az energia kinyerésével

Az Alteo saját projektjei közül a megújuló energia projekteken túl, egyebek mellett kiemelte a biogáz alapú villamosenergia-termelő projekteket, illetve például az alternatív tüzelőanyagok felhasználását gőztermelésre.

Hiszek benne, hogy a hiteles fenntartható energia stratégiája van, az hosszú távon kifizetődik – fogalmazott. Üzleti előnyt jelent és fog jelenteni szerinte – egy olyan lehetőséget, hogy integráljuk a fenntarthatóságot és az energetikát.

Forrás: portfolio.hu