Sikeres évet zárt a miskolci piacon 1 éve debütáló napelemes cég, a BB Megújuló Napenergia Kft.

Share Button
Bár még csak 1 éve vannak a napelem piacon, eredményeik mégis kimagaslóak, köszönhetően a sikeres múltjuknak, valamint kapcsolatrendszerüknek, melyet lokálpatrióta Miskolciként kamatoztattak 2020-ban a napelemes piacon is.

A tulajdonos ügyvezetők nevei: Balog AttilaBalog-Borbély Edina és Vizsolyi Mónika ismerősen csenghetnek itt Miskolcon, hiszen a kereskedelem, a telekommunikáció és a vendéglátás révén sokan ismerhetik őket és szakmai múltjukat.

Cikkünkben Balog-Borbély Edinával beszélgettünk:

– Azt gondolom cégünk sikerének kulcsát a 3 vezető adja, akik mindhárman más-más területért felelősek a cégben és akik előző munkatapasztalataik révén szakértői is ezen területeknek. A 2020-as évben stratégiánkat jól felépítve arra fektettük a legnagyobb hangsúlyt, hogy a kapcsolati tőkénket kamatoztatva, elsődlegesen az ismerőseink köréből alakítsuk ki az üzleti ügyfeleink körét. Ez meg is hozta a várva várt sikert, hiszen az ügyfélközpontúságunkról percíz és pontos munkavégzésünkről vagyunk ismertek, ami egy jól megalapozott megbízhatósági faktor révén, egyenes út volt a napelemes piacon is az elismeréshez.

– Nem titkolt célunk volt a multinacionális cégekben eltöltött munkatapasztalataink révén felrázni ezt a piacot és a korábban megszerzett ismereteket, mint a folyamatoptimalizációt, a versenytársainkkal szemben piaci előnnyé kovácsolni, melynek eredményeképpen bizton állíthatom, hogy mostanra a lehető leggyorsabban visszük véghez a pályázati, a banki, mind pedig az áramszolgáltatói folyamatokat.

– 2020-ban tettünk mindezt úgy, hogy indulásunkat követően nem sokkal hazánkba is megérkezett a COVID19, ami a mi szektorunkat szerencsére nem sújtotta olyan negatívan, sőt több esetben tapasztaltuk, hogy az ügyfeleink a háztartásaik kapcsán a priorizációjukat átalakítva, egyre nagyobb hangsúlyt fektettek az otthonaik értékének növelésébe a napelemes rendszerek kiépítése által.

– Az ügyfeleink megoszlását tekintve pályázatos és készpénzes ügyfeleink vannak, lakossági és céges szektorban is. 2021-ben A pályázati lehetőségek kibővülésével a Magyar Kormány új Otthonfelújítási 50% vissza nem térítendő támogatásával, mi a BB Napenergia Kft. is nyitni tudtunk B.A.Z. megyén kívül is, így már az ország egész területén elérhetően szolgáltatásaink.

Az ügyvezetők szerint sok más cég is foglalkozik napelemes rendszerekkel, de mégis a BB Megújuló Napenergiát érdemes választani

– Nálunk az ügyfél az első, mi hosszútávon gondolkozunk az ügyfeleinkben, hiszen az elégedett ügyfél hozza a következő ügyfelet magával. Ehhez viszont nem szabad hibázni, mind a folyamatokban, mind pedig a szerelés oldalán a lehető legprecízebben és legjobb minőségben kell dolgoznunk.

– Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy cégünk a helyszíni felméréstől a napelem rendszer tervezéséig a banki ügyintézésen át a szakszerű kivitelezésig teljes körű szolgáltatást nyújt ügyfelei számára. Adott esetben, akár kapcsolt szolgáltatásként villanyszerelők bevonását is tudjuk biztosítani, ha az ügyfélnek előzetesen még áramszolgáltatói teljesítménybővítésre is szüksége van.

– Mindezt tesszük úgy, hogy az ügyfélnek nincs más dolga, mint biztosítani a szükséges információkat részünkre és természetesen leszerződni velünk, majd hátra dőlni, hiszen minden mást elvégzünk helyette. Tudjuk, hogy a lakosság számára egy vállalat sikere nem feltétlenül az üzleti eredményein mérhető, hanem azzal is, hogy miként szolgálja a közösséget. Ezért továbbra is eltökélt célunk, hogy miskolci cégként maradjunk a piacon és meghatározó üzleti tevékenységet folytató cégként, kötelességünknek tekintve azt, egyre nagyon hangsúlyt fektessünk a társadalmi szerepvállalásra városunkban.

Információ:
BB Megújuló Napenergia Kft.
www.bbnapenergia.hu
info@bbnapenergia.hu
0630/1111-266

(PR cikk)