– Ön 2006-ban részt vett az éghajlatváltozás gazdasági következményeit elsőként számszerűsítő, annak globális költségszámolását elvégző Stern-jelentés összeállításában, amelyben leginkább az emisszió-kereskedelemmel kapcsolatos megállapításokon dolgozott. Mit gondol ma a Stern-jelentésről? Mennyiben igazolódtak az akkori megállapításaik, és elég komolyan vette-e az Egyesült Királyság mindazt, amit 15 éve leírtak?
– A Stern-vizsgálat központi üzenete ma is éppen olyan releváns, mint 15 évvel ezelőtt volt: a cselekvés elmulasztásának költsége magasabb, mint a cselekvésé. Bár talán még túl korai lenne megállapítani, milyen következményei lehetnek a klímaváltozásnak, a bizonyítékok erőteljesen utalnak arra, hogy a világ minden részén változó klíma kezd jelentős hatást gyakorolni az életünkre. A szárazságok és a nagy tüzek Ausztráliában és az Egyesült Államokban jelentős gazdasági és környezeti károkat okoznak. Texasban a legutóbbi tél szélsőségesen hideg volt – ráadásul – a jelek szerint a tengerek szintje is gyorsan nő.
Mi is kezdjük megtapasztalni, hogy az időjárás változékonyabbá vált és több lett a vihar. Ezek az események az áramellátásban és úgy általában az ellátási láncokban sokkot, sokkokat okoznak, ami hatással van a gazdaságra – és várható, hogy a következmények, illetve a hatások még erősebbé válnak. Ezért életbevágóan fontos a jövő szempontjából, hogy korlátozzuk az üvegházhatású gázok kibocsátását, és megtegyünk minden tőlünk telhetőt a klímaváltozás elkerülése érdekében.
A Stern-jelentés számos intézkedést ajánlott és ajánl, köztük az új technológiák, így a megújuló energiaforrások támogatását. Úgy vélem, a jelentés helyesen világított rá arra, hogy szükség van e technológiák bevezetésére annak érdekében, hogy leszorítsuk a költségeket. A megújuló energiaforrások technológiai költsége drámaian csökkent az elmúlt 15-20 évben, így mára eljutottunk oda, hogy a napenergia bármilyen támogatás nélkül versenyképessé vált, s hogy a szélenergiával termelt áram költsége ugyanakkora, mint a fosszilis energiahordozók elégetésével termelté. De a megújulók költsége továbbra is nagyon látványosan csökken, és hogy őszinte legyek, engem meglepett, mennyire jelentős mértékűek az esések. Nagy tanulság ez számomra, jobban kellett volna bíznom ebben!
Úgy látom, hogy az Egyesült Királyság figyelemre méltó módon és mértékben látott hozzá a dekarbonizációhoz az elmúlt 15 évben. Ugyanez igaz az Európai Unióra is, ami annak is az eredménye, hogy van jogilag kötelező karbonköltségvetésünk és immáron törvényileg kötelező vállalásunk is a nettó nulla kibocsátás elérésére. Az áramtermelő szektorunk jelentős átalakításokat tett, és nagyot lépett előre a dekarbonizációban. Minden nem alakult tökéletesen, de ez talán törvényszerű és természetes is. Most azonban ott tartunk, hogy hozzá kell látnunk: nagyobb lépéseket kell tegyünk a gazdaság más ágainak dekarbonizálása érdekében. Például neki kell állni a közlekedésnek, de annak a fűtésnek is, amely nálunk főként gázkonvektorokkal és bojlerekkel történik. Erre a politikusaink és a társadalom akarata is megvan, így az intézkedések végrehajtóiként nekünk, az Ofgem-nek azt kell biztosítanunk, hogy a lépések hatékonyan és korrekten történjenek, mert ez biztosíthatja a közvélemény és a politika támogatásának fennmaradását.
– Rendszeresen írok az Egyesült Királyságban zajló energetikai helyzetről; valahol ott kezdtem külön is felfigyelni arra, mi is történik, amikor Edward Davey Budapesten – érthetetlenül – süket fülekre talált. Tetszetős az érvelése, hogy önöknek és nekünk is hasonló problémáink vannak (öreg erőművek, nagy energetikai kitettség, alacsony energiahatékonyság a köz-, és lakóépületekben stb.), így miért is ne mehetnénk előre ebből a helyzetből együtt. Davey azzal érvelt, hogy a kiútkereséséhez érdemes minden új energiatermelő technológiát számításba venni az atomtól a szélturbinákig, és aztán kell a nagy téteket tenni arra, amelyikről bebizonyosodik, hogy a legjobban szolgálja az országos energiarendszert, a jobb ellátást és a nagyobb mértékű energiafüggetlenséget. Önök valóban ebbe az irányba indultak el, de érdekelne: a rendszeren belülről hogy érzi, mely pontokon sikerült a leginkább előrelépniük – és hol vannak még adósságaik?
– Azt gondolom, hogy a legnagyobb előrelépés a megújuló energia technológiájának elterjesztésében történt. Nagyon alacsony szintről indultunk el, mert a 2000-es évek elején gyakorlatilag egyáltalán nem volt megújuló energiánk. Jelenleg átlagosan a villamos energia 40 százalékát megújulókból fedezzük. Sokat javítottunk a szabályozási környezeten is, és elmozdultunk az ilyen energiaforrásokra vonatkozó kötelezettségvállalási tanúsítványok rendszere (ROC) felé is úgy, hogy az végül csökkentette a megújuló technológiák támogatásának költségét is.
[A szerk. megjegyzése: a Renewables Obligation Certificates (ROC) egy olyan, 2002 óta, lépésről-lépésre az egész Egyesült Királyságra kiterjesztett kötelezettségi rendszert jelent, ami az energiatermelőket és kereskedőket – ezen keresztül pedig a teljes szektort – fokozatosan az egyre nagyobb arányú megújuló energiás részarány biztosítása felé tolja el. Ez hasonló az idén januárban Magyarországon bevezetett energiahatékonysági kötelezettségi rendszerhez (EKR) csak utóbbi egyelőre inkább a kereskedőkre „lő”.]
– Kevés szó esik róla, de az energiaátmenetek beindításához az első lökést az emisszió-kereskedelem uniós szintű komolyabb szintre emelése adta meg. Ezért válik egyre drágábbá a környezetszennyezés, és ezért cserélődnek le a nem tolerálható szintű károsanyagot kibocsátó technológiák tisztábbakra, kevésbé szennyezőkre. Van ebben a rendszerben annyi, hogy az átalakulási folyamatot végig tudja vinni, vagy más indikátoroknak is be kell lépnie a tiszta energiatermelés eléréséhez? A karbonkereskedelem képes lehet kiszorítani a földgázt is a piacról? Valamint a fosszilis alapanyagból gyártott hidrogén és a zöld hidrogén közötti versengésből a kibocsátási szintek büntethetősége jelenti majd a biztos győzelmet a zöldek javára? Vagy ez nem ennyire egyszerű?
– Sajnos nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Ahhoz, hogy előmozdítsuk a dekarbonizációt, szükség van a befektetési döntések hosszú távú mozgatására. Ehhez szükség van egy világos hosszú távú karbonárra és viszonylag stabil szabályozási környezetre. Most azonban nincs igazán jól előre látható, hosszútávra érvényes karbonárunk. Ahogy én látom, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer, az EU ETS túl alacsonyan határozta ezt meg. Túl nagy a bizonytalanság a hosszútávú árral kapcsolatban ahhoz, hogy valóban az irányíthassa a befektetési döntéseket. Az Egyesült Királyságban és az Európai Unióban a döntéshozóknak más módszereket kell használniuk az ilyen befektetések befolyásolására, ideértve a megújulók támogatását vagy a nukleáris erőművek melletti politikai döntéseket is.
Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk az EU ETS hatását a széntüzelésről a gáztüzelésre való átállásból fakadó kibocsátáscsökkentésre, mert a szén kétszer-háromszor annyi szén-dioxid kibocsátásáért felelős, mint a földgáz. Úgy látom, hogy a rendszer ösztönözte a szektorokban a megtakarításokat, de a karbonárakban elért siker inkább tűnik nem hosszútávú befektetésnek. Azt feltételezem, hogy az ilyen befektetési döntéseket majd más intézkedések határozhatják meg.
– A minap egy budapesti rendezvényen ön az Egyesült Királyság egyik energetikai vezetőjeként ismerkedhetett mindazzal, ami az energetikai hálózatok, illetve a gáz-, és az áram-kereskedelemben Magyarországot jellemzi a magyar energiahivatal szerint. A kihívásokat illetően miben lát hasonlóságokat és különbségeket a két ország között?
– A hasonlóságok főként abban jelentkeznek, hogy a két ország hasonló energiamixre támaszkodik és szükségük van arra, hogy elmozduljanak a kiöregedő nukleáris és fosszilis energiahordozókat égető erőművektől. Úgy látom, hogy az Egyesült Királyság valószínűleg Magyarország előtt jár áramtermelési mixének átalakításában, hiszen mi már majdnem teljesen befejeztük a széntüzelésű erőművek használatát, eközben jelentősen növeltük a megújuló energiára alapuló áramtermelést.
Az egyik, ami érdekes lehet, hogy milyen igényeket támasztanak a megújulók a rendszerekkel szemben. De tanulságok vannak a szabályozás terén is: mi például azt tapasztaltuk, hogy a Contract for Diffence (CfD) típusú aukciók hatékonyabbak tudnak lenni a megújuló energiás támogatási rendszerek kialakításában, ugyanakkor, a segítségükkel elkerülhető a zöldenergiák túlfizetése. [A szerk. megjegyzése: a CfD a gyakorlatban hasonló elvek alapján meghirdetett aukciókat jelent, mint amilyenre a magyar Metár tendereken sor került: az az ajánlat nyer, amelyik a kiírások alapján a legolcsóbban vállalja a zöldenergiás áramegység előállítását.]
Ami a közös nevezőket illeti: sok közös nevező van Európában, amelyek főként ugyanarra a kihívásra felelnek. Nevezetesen a fosszilis energiahordozók felhasználásának leépítésére. Sok technológiában és kihívásban osztozunk, és mindannyian hasznát látjuk a megújuló technológiák megjelenésének. A szabályozási kihívások, amelyekre válaszolnunk kell szintén ugyanazok és sokat tanulhatunk egymástól.
– A hivatalos adatok szerint 18,5 millió háztartás ellátására elegendő szélenergia-termelési volumennel rendelkezik a szigetország. Emellett számos innovatív technológiával (például a tiszta levegős, kriogén energiatárolási technológiában vagy a hullámok mozgásából áramot termelő új típusú erőművel, a Pingvinnel) jutottak el odáig, hogy azok akár rendszer szinten is hamarosan megjelenhetnek az energetikában. Mindez önmagában képes megrengetni a szén-gáz-atom háromszögre épülő klasszikus energetikai felfogást?
– Igen, az új technológiák megváltoztatják azt, ahogyan az energiarendszereink működnek. És igen, ez azt fogja jelenteni, hogy szakítani fogunk a karbon-gáz-atom hármassal. Akkor is, ha ez még azért időbe telik. A technológiai megoldókulcs ehhez az energiatárolás: ha képesek leszünk tárolni az elektromos energiát akkumulátorokban kicsiben és nagyban, akkor ez kéz a kézben fog járni azzal, hogy megoldjuk a megújulók időszakosságának problémáját. A hidrogénerőművek további olyan technológiát jelentenek, ami nagyon ígéretes.
– Ha atomerőművet építenék az Egyesült Királyságban, akkor azt Hinkley Pointnál volna érdemes, mivel ott történelmileg és strukturálisan is minden adott ehhez. Az más kérdés, hogy valóban jó döntésnek tartanám-e belefogni a harmadik – vagy ahogyan korábban a Guardian felcímkézte a projektet: a világ legdrágább (és így vélhetően utolsó) brit atomerőmű építésébe. Pláne, hogy az is kimondatott, hogy ezek a rendszerek nem elég jók a klímavédelemhez. Mit gondol ma a Hinkley Point C-ről, és az atomernergiának a zajló brit energiaforradalomban elfoglalható helyéről?
– Támogatom azt az koncepciót, hogy legyen nukleáris energia, mert szükségesnek látom a különböző fajta ellátási lehetőségek biztosítását. Ugyanakkor az is igaz, hogy a nukleáris projektek hajlamosan igencsak költségessé válni, amikor azt font/megawatt költségbázison vizsgáljuk. Ez egy nehéz ügy, de annak kétségtelenül vannak valódi hasznai, ha sokféle ellátási lehetőség áll rendelkezésünkre Nagy-Britanniában.
