Szélerőműveket épít a MET-csoport

Share Button
A MET-csoport és a Gazprom Neft tulajdonában lévő NIS vegyesvállalatot alapított, miután a MET egy harmadik féltől 50 százalékos részesedést vásárolt egy szerbiai szélerőmű-projektben. Mindkét cég eszközportfóliójában is ez lesz az első szélpark, amely egyben a MET első megújuló energiatermelési beruházása az EU-n kívül. A 102 megawattos, 34 szélturbinából álló szélerőmű Plandiste település mellett épül majd.

A svájci székhelyű, magyar alapítású MET-csoportot 2019. március 19-én jegyezték be hivatalosan részvényesként. A Plandiste Szélparkot a két cég közös menedzsment-struktúrában irányítja, 50-50 százalékos tulajdonrésszel a NIS-MET Energowind nevű projektcégben.

A 102 megawattos szélerőmű Plandiste település mellett épül a Vajdaságban, és 85 ezer háztartás ellátásához elegendő villamosenergiát termel majd. A szélpark építése 2019-ben kezdődik, a kereskedelmi termelés várhatóan 2021-ben indul. Mint, a Napi.hu korábban beszámolt róla: ezzel egy lépésben elkészül a magyarországi szélenergia-kapacitás mintegy harmada.

A MET célja nap- és szélerőművekből álló, több száz megawattos megújuló energiatermelő portfóliót kialakítani Kelet-Közép-Európában. A NIS 2025-ig szóló fejlesztési stratégiájában kiemelt jelentőségű a Plandi¹te Szélpark megépítése – olvasható az energiavállalat közleményében.

A NIS Délkelet-Európa egyik legnagyobb integrált energiavállalata, mintegy 11 ezer munkatárssal. Fő tevékenysége egyebek közt a földgáz és a kőolaj feltárása, kitermelése és finomítása, olaj- és gáztermékek széles skálájának értékesítése. Legfontosabb termelő létesítményei Szerbiában vannak, leányvállalatokkal és képviseleti irodákkal egyebek közt Angolában, Horvátországban, Oroszországban és Romániában van jelen. A Gazprom Neft orosz cég a NIS részvényeinek 56,15 százalékát birtokolja, 29,87 százalék a Szerb Köztársaság tulajdona. A fennmaradó kisrészvényesek tulajdonában áll.

A MET-csoport európai energiavállalat, tevékenysége kiterjed a földgáz-, az áram- és a kőolajpiacra is. Leányvállalatai révén 15 országban van jelen, 22 nemzetközi kereskedelmi ponton és 28 ország gázpiacán aktív. A cég több mint 1700 munkatársa összesen 32 nemzetiséget képvisel.

Forrás: napi.hu