Szorgalmazzuk a szabályozói tesztkörnyezet bevezetését

Share Button
A jelenleg zajló energetikai átmenet során nagymértékben járulhat hozzá az innováció ösztönzéséhez és a szabályozás tökéletesítéséhez az úgynevezett szabályozási tesztkörnyezet, amely a dekarbonizációs célok elérését is segítheti. Ezért a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) támogatja ennek a dinamikus szabályozási eszköznek a bevezetését – mondta Ságvári Pál, a MEKH elnökhelyettese, miután a brit energiaszabályozó hatóság (Office of Gas and Electricity Markets, OFGEM) szakértőjével egyeztetett a nemzetközi tapasztalatokról.

Az OFGEM az energiaszabályozó hatóságok között elsőként alkalmazta az eredetileg a pénzügyi, majd a telekommunikációs szektorban bevezetett koncepciót, amely lehetővé teszi, hogy a cégek – hatósági felügyelet mellett – kísérleti technológiákat és üzleti modelleket próbáljanak ki tesztjelleggel. Ez biztosítja az innovatív megoldások előtt álló szabályozási akadályok azonosítását, és a tesztkörnyezetben bevált eszköz később széles körben alkalmazhatóvá válhat. Emellett lehetőséget ad a szabályozóknak is, hogy dinamikusan reagáljanak a technológiai változásokra és fogyasztói igényekre, és támogassák az innovációt.

Ságvári Pál elmondta, hogy a jó nemzetközi gyakorlatok megismerése hasznos támpontként szolgál a szabályozási tesztkörnyezet bevezetéséhez, ezért a MEKH megbeszélést kezdeményezett a brit regulátorral a szabályozási eszköz energetikai szektorban való alkalmazásának tapasztalatairól.

A találkozón az OFGEM képviselője ismertette a tesztkörnyezet bevezetése és működtetése során szerzett brit tapasztalatokat. A tesztkörnyezet az átgondolt üzleti koncepcióval rendelkező cégek és az elhivatott, szakmailag felkészült hatóság folyamatos párbeszédén alapul. Lehetőség van arra, hogy az innovatív megoldás tesztelése érdekében az érintett cég mentesüljön egyes szabályozási kötelezettségek alól, ami az ösztönzés eszköze, de nem a projektek elsődleges célja. Pénzügyi támogatás vagy kedvezmény elnyerése azonban nem célja a szabályozási eszköznek.

Forrás: MEKH.HU