Télen termel majd többet az új napelemfarm

Share Button
Szeptemberben megkezdheti a működését egy svájci vízierőmű gátjára telepített napelemes erőmű. A szokatlan módon telepített paneleknek éves hozama 500 MWh is lehet.

Az Albigna gát felső peremére építik az első nagy, ipari méretű alpesi fotovoltaikus rendszert, mely a terveknek megfelelően, várhatóan 2020 szeptemberében kezdi meg az áramtermelést. A Zürichi áramszolgáltató által bejelentett, függőleges telepítésű munkálatok lényege, hogy a gát falára összesen 1200 napelempanel kerül, és így a 671 méteres betonkoszorúra telepítve az erőmű plusz 410 kW áramtermelő kapacitásra lesz képes.

Ez az első ilyen magasságba telepített fotoelektromos rendszer Svájcban. A rendszer egyik különlegessége, hogy a modulokat a gát dél felé néző vízoldalán rögzítik, és azok gyakorlatilag álló helyzetben kerülnek be egy olyan alumínium tartószerkezetbe, amiben – szükség esetén – gyakorlatilag egyetlen mozdulattal cserélhető. Az áramszolgáltató egyébkét azzal számol, hogy a magas hegyekben intenzívebb napsugárzás, illetve a fényt visszaverő hótakaró miatt a rendszer jobban termel majd, mint a hagyományos háztetőkre szerelt „rokonaik”, és évente 500 MWh áramot fognak tudni plusz villamos energia mennyiségként a rendszerbe táplálni. Ez azt jelentheti, hogy 210 svájci háztartás totálisan tisza energiára állhat át.

Az egész beruházás onnan indult, hogy a cég két éve, 2018 májusában néhány napelem panelt szerelt fel hasonló magasságban, és ők is meglepődve tapasztalták a termelési paramétereket, amiket a nagyobb besugárzás, nagyobb arányú napfény-visszatükröződés és a jobb hőmérsékletszabályozási környezet (értsd: hidegebb levegő = jobb hűtés) idézett elő. Ma már azt is tudni lehet, hogy a most befejezéséhez közeledő beruházás, ha bekapcsolják, várhatóan telente termeli majd meg az éves árammennyiségének mintegy felét.

Az Albigna gát példája máris ragadós, mivel a Muttsee gáton egy másik svájci energiacég, az Axpo máris hasonló projekten dolgozik. Jövő nyárra 2 MW-os rendszert álmodtak meg – a napelem paneleket 2500 méter hosszan a gát falára telepítve.

Forrás: napi.hu