Teljesen új energiarendszert hozhat a járvány

Share Button
A koronavírus-járvány és a megfékezésére hozott korlátozások az azonnali hatásokon túl hosszabb távon is mély változásokat hozhatnak az energiaszektorban. A példátlan helyzet és a kormányok által részben már kidolgozott gazdaságélénkítő csomagok a következő években érdemben fogják átalakítani az energiaszektort; a következmények az egész iparágra és minden energiaforrásra, az energiabiztonságra, valamint a tiszta energiarendszerre való átmenetre nézve is meghatározóak lesznek – állítja a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a koronavírus-válság hatásait vizsgáló jelentésében, mely szerint a Covid-19 válságból felbukkanó energiaszektor jelentősen eltérhet majd a korábbitól.

A jelenlegi helyzet teljes hatása ma még nem ismert, és azt alapvetően fogja befolyásolni a korlátozó intézkedések időtartama, valamint a világszerte a gazdaság fellendítésére alkalmazott lépések. A recesszióból való kilábalás azonban nagy eséllyel csak fokozatosan megy majd végbe, és a gazdaságpolitikai erőfeszítések ellenére a gazdaság jelentős és tartós veszteségeket szenved el. Az energia iparág az értékláncok mentén mindenütt érzékeli a pénzügyi hatásokat, miután a legtöbb energiavállalat lényeges bevételkiesést szenvedett el.

A GYAKORLATBAN A CÉGEKET KETTŐS CSAPÁS ÉRTE: EGYRÉSZT, A TERMÉKEIK ÉS SZOLGÁLTATÁSAIK – ÍGY PÉLDÁUL AZ OLAJ, GÁZ, SZÉN ÉS VILLAMOS ENERGIA – IRÁNTI KERESLET GYENGÜLÉSE; MÁSRÉSZT A TERMÉKEK ÁRÁNAK CSÖKKENÉSE. AZ ALACSONY ÁRAK ÉS A MÉRSÉKELT KERESLET MINDEN ALÁGAZATBAN AZ ENERGIAVÁLLALATOK PÉNZÜGYI POZÍCIÓINAK GYENGÜLÉSÉHEZ, NEM RITKÁN MÉRLEGÜK FESZÍTETTÉ VÁLÁSÁHOZ VEZETHET.

A legjobb pénzügyi helyzetbe azok a társaságok kerülhetnek, amelyek bizonyos mértékben el vannak szigetelve a piaci jelektől, így például a megújuló alapú villamosenergia-projekteket futtató cégek. A legsúlyosabb pénzügyi hatásokkal pedig azok a magántulajdonú vállalatok szembesülhetnek, melyek a leginkább ki vannak téve a piaci áraknak. Mindez pedig a piaci koncentráció és konszolidáció, így a felvásárlások és összeolvadások valószínűségét is növeli.

A válságnak az egész energiaszektorban nagy hatása lesz a beruházásokra. Ez aggályokat emel az energiabiztonsággal kapcsolatban, melynek fenntartásához akkor is beruházások szükségesek, ha a globális energiaigénynek még hosszú időbe telik a válság előtti pályára való visszatérés. Ezért a beruházások jelentős részét az energiaellátás meglévő szintjének fenntartására kell fordítani: az olaj- és gáztermelést a jelenlegi szinteken kell fenntartani, az élettartamuk végére érő erőművi kapacitásokat újakkal kell pótolni – gyakran a megújulók és a rugalmasságot biztosító források tőkeigényes kombinációjával – , valamint új beruházások szükségesek az elöregedő villamosenergia-hálózatokban is. Ezekbe az aktivitásokba akkor is robusztus beruházásokat kell eszközölni, ha a gazdaság talpraállása visszafogott ütemű lesz.

A válság új utakon is teszteli az energiabiztonságot, például az olaj- és gázpiacokon is. Az egyidejű kínálati és keresleti sokkok felforgatták az olajpiacokat, márpedig az olajnak központi szerepe van a globális makroszintű finanszírozásban, akár a nemzetközi kereskedelemben elfoglalt helyére, akár kritikus fontosságára gondolunk az állami bevételi források között. A járvány megfékezésére bevezetett korlátozó intézkedések korábban nem látott zuhanást idéztek elő a keresletben, aminek gyorsasága és nagysága messze meghaladja a kínálat normális piaci rugalmasságát. Ennek következtében a termelést – az olajvállalatok menedzsmentjeinek erőfeszítései ellenére is – bizonyos területeken valószínűleg rendkívüli módon le kellett állítani.

AZ EBBŐL KÖVETKEZŐ MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI ZAVAROK ODA VEZETHETNEK, HOGY AZ IPARÁG ESETLEG KÉPTELEN LEHET MAJD FELLENDÍTENI A TERMELÉSÉT AKKOR, AMIKOR A VILÁGGAZDASÁG ÉS AZ OLAJKERESLET TALPRAÁLLÁSA AZT SZÜKSÉGESSÉ TENNÉ.

A földgázellátás minden szektor működéséhez kritikus fontosságú, akár az iparról, a hő- vagy villamosenergia-ellátásról van szó. Az elmúlt évek nagy beruházásai és a kereslet koronavírus-járvány miatti zuhanása miatt a globális gázpiacokon a kínálat bőséges, a gáztárolók töltöttsége pedig rendkívül magas. Az iparágban ugyanakkor intenzív pénzügyi feszültségek jelentek meg, melyek a kritikus infrastrukturális létesítményeket birtokló és üzemeltető társaságokat sem hagyják érintetlenül. Ezért a politikai döntéshozóknak és a szabályozóknak biztosítaniuk kell, hogy az üzemeltetési, karbantartási és biztonsági kiadások prioritást élvezzenek és megfelelően fenn legyenek tartva – hangsúlyozza az IEA. Az amerikai LNG számos régióban fontos szerepet játszott az energiabiztonság és a piaci hatékonyság fokozásában, azonban a jelenlegi, kihívásokkal teli piaci körülmények közepette fennáll a kockázata egy, az LNG-létesítményeket veszélyeztető jelentősebb leállási hullámnak is.

A villamosenergia-ellátás biztonságának fontosságát a modern gazdaságban a járványhelyzet is aláhúzta. A robusztus, zavartalan ellátás kulcsfontosságú előfeltétele az egészségügyi rendszer működésének, a közjólét és az online gazdasági aktivitás fenntartásának is. A meglévő robusztus villamosenergia-rendszer lehetővé tette a jelenlegi válsághoz való bizonyos fokú alkalmazkodást, így például a távmunka hatalmas mértékű bővítését, különösen a fejlett gazdaságokban. A világ bizonyos részein azonban a megbízható ellátást nem lehet magától értetődőnek venni. Afrikában több ezer kórház és egészségügyi intézmény nem rendelkezik hozzáféréssel a villamos energiához; az ellátási problémák itt és Dél-Ázsiában a társadalmi távolságtartási szabályok betarthatóságát is korlátozzák. A villamosenergia-ellátásának biztonsága ugyanakkor azt követően is masszív maradt a fejlett gazdaságokban, hogy a koronavírus-válság hatására a megújuló energiaforrások részaránya megnőtt a villamosenergia-mixben.

A MEGÚJULÓK – ELSŐSORBAN A NAP- ÉS SZÉLENERGIA – ARÁNYA A JÁRVÁNY ELŐTTI VÁRAKOZÁSOK ÁLTAL ELŐRE JELZETT PÁLYÁHOZ KÉPEST TÖBB ÉVVEL HAMARABB UGROTT A PROGNOSZTIZÁLT SZINTEKRE, AMI A SZÉN-DIOXID-KIBOCSÁTÁST ÉS EGYÉB LÉGSZENNYEZÉST IS VISSZAFOGTA. MINDEMELLETT A MEGÚJULÓK ELŐRETÖRÉSE BIZONYOS PROBLÉMÁKAT IS TÁMASZTOTT AZ ELLÁTÁSBIZTONSÁG SZEMPONTJÁBÓL.

A fejlett gazdaságokban az áramszünetek egyik fő oka az lehet, hogy a rendszer nem mindig képes kezelni az energiaáramlás hirtelen változásait, de számos egyéb hálózati probléma is felléphet. A jelenlegi helyzetben az alacsony fogyasztás bővülő nap- és szélenergia-termeléssel párosul, ezáltal az időjárásfüggő megújulók aránya megnőtt az árammixben, ami nagyobb rugalmasságot követel meg a rendszertől az ellátás fenntartása érdekében. Ugyanakkor a rendszer elérhető rugalmassága korlátozott, részben a keresleti oldalon a szabályozásban részt venni képes ipari üzemek jelentős részének leállítása miatt, miközben az alacsony áramárak miatt a kínálati oldalon leszabályozható erőművek száma is csökkent. Ahogyan az energiaipar pénzügyi kihívásai fokozódnak, a leállított szabályozási kapacitás újraindításának költsége jelentős energiabiztonsági aggállyá válhat, amint a gazdaság és az áramfogyasztás ismét növekedésnek indul. A nagy gazdaságok villamosenergia-rendszerei eddig megbízhatóan teljesítettek, de a továbbiakban is a rendszerüzemeltetők, szabályozók és kormányok folyamatos éberségére van szükség.

A Covid-19 válság a tiszta energiarendszerre való áttérés útját is befolyásolja. A globális szén-dioxid-kibocsátásban ugyan abszolút értékben idén várhatóan a valaha volt legnagyobb visszaesés következik be éves összevetésben, de egy fenntartható energiaátmenet további folyamatos erőfeszítést és elkötelezettséget kíván meg. Strukturális változások nélkül így a 2020-as, példátlan mértékű emissziócsökkenés csak átmeneti lehet. A korábbi válságokból való talpraállások rendre az üvegházhatásúgáz-kibocsátás megugrásával jártak, a valaha volt legnagyobb éves növekedésre pedig éppen a legutóbbi nagy válságot követően, 2010-ben került sor.

A kormányoknak hatalmas szerepük lesz az energiaszektor válságot követő fellendülésének formálásában, amint már régóta az ő szerepük a leginkább meghatározó a szektor beruházásainak orientációjában. Különösen a gazdaságélénkítő csomagok megtervezése jelent hatalmas lehetőséget a kormányoknak arra, hogy a gazdaság talpraállítását célzó erőfeszítéseket a tiszta energiarendszer felé való átmenettel összekapcsolják, és hogy az energiarendszert egy jóval fenntarthatóbb pályára állítsák, azonban összehangolt politikai erőfeszítésre lesz szükség a lehetőségek beváltása és egy sokkal korszerűbb, tisztább és jóval rugalmasabb energiaszektor elérése érdekében.

A Nemzetközi Energiaügynökség angol nyelvű jelentése teljes terjedelemben letölthető innen.

Forrás: portfolio.hu