Termálfűtés lesz ősztől a közintézményekben Ópusztaszeren

Share Button
Az őszi fűtésszezontól termál­energiával fűtik az ópuszta­szeri közintézményeket. A több mint 250 millió forintos fejlesztést pályázati forrásból valósították meg.

Ópusztaszeren tavaly kezdődött és mostanra megvalósult a termálprojekt, amelynek leglátványosabb része az új termálkút fúrása volt. A fúrótornyot már ta­­valy májusban megfigyelhették a helybeliek és az arra járók. A cél a helyi megújuló geotermikus energia jobb kihasználása, az uniós pályázati támogatás 254,3 millió forint volt, a beruházás önerőt nem igényelt a falutól.

Előzménye korábbra nyúlik vissza – nyilatkozta lapunknak még tavaly Makra József polgármester, aki elmondta: a képviselő-testülettel régóta keresték a megoldást arra, miként lehetne a föld mélyén rejlő geotermikus energiát hasznosítani a lakosok javára. A termálprojektre az ön­­kormányzat még 2016 májusában jelentkezett, egy évvel később pozitív elbírálásban ré­­szesült pályázatuk, és még abban az évben aláírhatták a Magyar Államkincstárral a támogatási szerződést, megkezdhették a közbeszerzési eljárások előkészítését, lebonyolítását, majd következhetett a munka. A közbeszerzésben a projektet két részre bontották: a már említett kútfúrásra, valamint a geotermikus hőhasznosító rendszer megvalósítására a távvezeték kiépítésével együtt – sorolta Kismárton Ildikó projektfelelős.

Összesen 7 közintézményt kötnek, kötöttek rá a hőhaszno­sító rendszerre, amelyek a következők: az általános iskola, az óvoda, a bölcsőde, a faluház, az alkotóház, az egészségház és a takarékszövetkezet épüle­­te. Ezek nagy része a kút körül helyezkedik el. Ezt követheti a lakóházak rákötése, így az egész településen geotermikus energiá­val fűthetnek a lakosok a nem is olyan távoli jövőben.

Forrás: delmagyar.hu