Termőre fordultak az Alteo beruházásai

Share Button
Az első kilenc hónapot tekintve az árbevétel 41 százalékkal, az EBITDA 140 százalékkal, a nettó eredmény pedig 20 százalékkal bővült. Az összes szegmens kivette részét a növekedésből.

A konszolidált árbevétel az első 9 hónapot tekintve tavaly év azonos időszakához képest 41 százalékkal növekedett, elsősorban a villamosenergia és földgáz kiskereskedelmi és a Hő- és villamosenergia-termelés szegmensek bővülése, valamint a befejeződött beruházások és felvásárlások termővé érése miatt. Azonban csupán a harmadik negyedévet vizsgálva 66 százalékos a bővülés mértéke.

A konszolidált EBITDA a tavalyi év azonos időszakához képest 140%-os növekedést mutat, amelyet elsősorban az Energiatermelési (piaci) és a Kiskereskedelmi szegmensek dinamikus növekedése, valamint az Alteo tulajdonába került Bőny térségben található 25 MW-os szélerőműpark belépése eredményezett. Amennyiben csupán a harmadik negyedévet nézzük, közel 200 százalékos növekedés figyelhető meg az EBITDA-ban.

A Nettó eredmény is jelentősen, 20 százalékkal nőtt az év első kilenc hónapját vizsgálva. A nettó eredmény növekedésének EBITDA-tól elmaradó mértéke alapvetően a megvalósult befektetések miatt megnövekedett értékcsökkenési kiadásokra és a magasabb hitelállományhoz kapcsolódó magasabb kamatkiadásokra vezethető vissza. Csak a harmadik negyedévet vizsgálva 151 százalékos növekedés tapasztalható a veszteségben.

Szegmensenkénti teljesítmény

Az árbevétel nagyságrendileg egyenletesen oszlik el a három fő szegmens, a piaci hő és villamosenergia-termelés, energetikai szolgáltatások és energia kiskereskedelmi divíziók között. A KÁT rendszerben történő villanytermelés a bevételek csupán 6 százalékát adja.

Az EBITDA megoszlás azonban már jelentősen más képet fest, ugyanis az energia kiskereskedelmi részleg jelentősen háttérbe szorul ezen a téren, azonban a KÁT alapú áramtermelés közel 30 százalékot ér el, mely jól tülrözi az egyes szegmensek EBITDA marzsát.

Hő- és villamosenergiatermelési szegmens (piaci) eredménytermelése 2019 harmadik negyedévének végére az előző évhez képest jelentősen növekedett, melyben nagy szerepet játszott a relatív magas áron értékesített aFRR+ (korábban szekunder) kiegyenlítő szabályozási kapacitás árbevétele. Az szegmens eredményessége annak ellenére javult szignifikánsan, hogy a csoport részére ingyenesen kiosztott CO2 kvóta mennyisége folyamatosan csökken, valamint hogy a jelentős kvótaár növekedés is nagymértékben megnövelte a szegmens költségeit. A két ellentétes hatás eredőjeként a szegmens EBITDA-ja 670 millió Ft-tal, 137 százalékkal növekedett a bázisidőszakhoz képest.

KÁT rendszerben történő villamosenergia-termelés szegmense 207 százalékkal növelte árbevételét, és 260 százalékkal EBITDA-ját. Az idén befejezésre került naperőmű beruházások miatt a szegmensben további növekedés várható. A domaszéki és a monori projektek mellett júniusban a balatonberényi naperőmű (7 MW), júliusban pedig az ugyancsak 7 MW kapacitású nagykőrösi naperőmű projekt kezdte meg a termelést.

Kiskereskedelmi szegmensben erőteljes organikus növekedés: a szegmens árbevétele és jövedelmezősége szignifikánsan emelkedett a gáz- és a villamoskereskedelemben tapasztalható kedvező volumen- és árhatások következtében. Az első 9 hónapban 43 százalékkal nőtt az árbevétel éves alapon, míg az EBITDA 102 százalékkal bővült.

Energetikai szolgáltatások: A Vállalkozási Divízió idei elsődleges feladata, a saját beruházásban megvalósuló balatonberényi és nagykőrösi 7-7 MW-os naperőmű kivitelezése sikeresen befejeződött. Ezenkívül befejezéséhez közeledik egy külső partner számára épülő 3 MW-os naperőmű kivitelezése, valamint megkezdődött a saját portfólióba tartozó gibárti vízerőmű rekonstrukciója. A Szolgáltatások Divízió által meghosszabbításra került a TVK-Erőmű Kft.-vel a hosszú távú üzemeltetési és karbantartási szerződés, valamint megkötésre került az erőmű fő-és segédberendezéseinek élettartam hosszabbításra vonatkozó fővállalkozói szerződés. A szegmens árbevétele 68 százalékkal, az EBITDA-ja 57 százalékkal nőtt éves alapon az első kilenc hónapot tekintve.

A Növekedési Kötvényprogramban való részvétel

Az Alteo Csoport részt vesz a MNB által indított Nemzeti Kötvényprogramban, aminek egyik kiemelt célja, hogy hosszú lejáratú kötvény kibocsátásával kiváltsa rövidebb lejáratú projekthiteleinek egy részét kiváltani. A kötvénykibocsátás mérlegkészítés után október folyamán 8.8 milliárd forint értékben sikeresen megtörtént.

Címlapkép: MTI, Koszticsák Szilárd

Forrás: portfolio.hu