Tovább nőtt tavaly az energiaigény

Share Button
A földgáz vitte a prímet az energiaigény növekményének kielégítésében, és bár nőtt a megújuló alapú termelés is, az energia előállításához kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátás 1,8 százalékkal meghaladta a 2017-est a Nemzetközi Energiaügynökség felmérése szerint.

A világ energiaigénye 3,2 százalékkal bővült 2018-ban, az évtizeden belül a legnagyobb ütemben – tette közzé a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). A jelenség mögött a szervezet szerint a világgazdaság erőteljes növekedése, továbbá egyes térségekben a korábbinál markánsabb fűtési-hűtési szükséglet állt.

A nagyobb kereslet lefedésében a földgáznak jutott a főszerep, az energiatermelés növekményének 45 százalékát gázüzemű erőművek adták, főként az Egyesült Államokban és Kínában.

Egyébként minden energiahordozóból több fogyott, mint 2017-ben. Fosszilisekkel fedezték a teljes növekmény 70 százalékát, a naperőművek termelése 31 százalékkal nőtt, és két számjegyű a szélerőművek termelte energia bővülési aránya is.

A nukleáris alapú energiatermelés 3,3 százalékkal bővült – ezzel lényegében elérte a 2011-es fukusimai atombaleset előtti szintet –, a nukleáris eredetű árammennyiség pedig a teljes kereslet 9 százalékának a kielégítésére volt elég.

Mindemellett szénből is többre volt szükség. Ez azért aggasztó – mutat rá a szervezet –, mert a világ energiatermeléshez kapcsolható szén-dioxid-kibocsátása 1,7 százalékkal 33 gigatonnára nőtt, és ebből 10 gigatonnát éppen a széntüzelésű erőművekben égettek el. E létesítmények ráadásul többségükben fiatalok, jellemzően Ázsiában működnek.

Forrás: vg.hu