További hírek az Intersolar Europe kiállítás második és harmadik napjáról

Share Button

Sok esemény zajlik: A Jolywood képviselője, Cathy Huang Eckhart Gouras-szal, a pv-magazin kiadójával

 

A kínai szolár gyártó, a Jolywood már most is piacvezető az n-típusú panelek piacán, jelenleg körülbelül 3 GW cella-és modulkapacitást üzemeltet, és várhatóan még az év végéig túllépi a 4 GW kapacitást.

Más napelemeket gyártó óriásokkal együtt, amelyek ebben az évben indítják el az n-típus gyártásukat, a Jolywood is bővíti kapacitásait, hogy megőrizhesse vezető helyét. Az európai értékesítésért felelős igazgató, Cathy Huang ismertette a tekintélyes 16 GW új cella- és modulkapacitás termelésbe állítására vonatkozó terveiket, amelyre a következő pár évben, két szakaszra bontva fognak megvalósítani.

Az új üzemek zömének Kína ad majd otthont, de a Jolywood Indonéziában is épít új gyártási kapacitást, hogy eleget tegyenek az ott, illetve az Egyesült Államokban jelentkező keresletnek.

A kiállításon idén megjelent sok más vállalathoz hasonlóan a céget is súlyosan érintették a beszállítói lánc egészében emelkedő árak, és arra számítanak, hogy ez bizonyára továbbra is probléma marad – különösen a magas szállítási tarifák. Ezek a problémák a technológiától függetlenül érintik a modulok szállítóit – vélte a gyártó –, azonban a Jolywood becslése szerint saját n-típusú TOPCon moduljai árait ez csak wattonként 0,02 euróval fogja megemelni a legelterjedtebb PERC modulokárához képest – és várhatóan jelentős megtakarításokat fognak elérni az új gyártási nagyságrend elérésével és a tervezett új gyártósorokkal egyaránt.

 

Felmerül a hiány kérdése

 

Az IHS-t az Intersolar kiállításon képviselő két elemző szerint a telepítéseket egész Európában lelassító hiányok folytatódni fognak az év hátralévő részében is.

Az IHS tiszta energia technológiáért felelős ügyvezető igazgatója, Edurne Zoco, és társigazgatója, Cormac Gilligan válaszoltak az európai szolár jövőjére vonatkozó kérdésekre. A válaszok egyike sem adott túlzott bizakodásra okot.

„A problémák közé tartoznak az alacsony kihasználtsági ráták, az erőteljes kereslet és az inputok magas költségei” – ismertette Zoco. „Ez olyan kombináció, amely viszonylag ingadozóvá teszi az árakat.”

Kollégája hozzátette: „Ugyanakkor nincs biztos támpont arra vonatkozóan, hogy meddig maradnak fenn ezek a korlátozások, és csak a negyedik negyedévet érintik, vagy áthúzódnak 2022-re is.

A Kínában jelentkező, már említett kihasználtsági ráták a korlátozott áramellátással függenek össze, amelyeket a hatóságok rendeltek el, amelynek következtében szeptemberben néhány súlyosan érintett tartományban bizonyos ágazatok – augusztusi adataikhoz képest – akár 90%-kal is kénytelenek voltak csökkenteni kimenő termelésüket. A szolár ágazaton belül a poliszilíciumot előállítók és az üveggyárak tartoztak a korlátozások által leginkább sújtott szegmensek közé.

„A negyedik negyedévben a modulgyártás hatalmas hányada hárul Kínára, és ez semlegesíteni fogja a modulok korlátozott rendelkezésre állását” – tette hozzá Zoco. „Így féken tarthatóvá fog válni a modulok Kínán kívüli elérhetősége”.

 

Régi PET anyagú hátlapokat keresnek

Két a PET anyagú hátlapokkal kapcsolatban innovációra törekvő cég életciklusuk végéhez érkezett hátlapokat keres, hogy hozzásegítse őket a körkörös folyamat teljessé tételéhez a napelem modulok tartóssága szempontjából kulcsfontosságú potenciállal rendelkező anyag vonatkozásában. A Coveme és a DuPont Teijin Films együttműködést folytattak egy PET újrahasznosítási projekt keretében.

A projekt első szakaszai a PET műanyag palackok nyersanyaggá újrahasznosítását foglalták magukban, amelyet új hátlapokká lehet alakítani. A DuPont Teijin állt elő azzal a trükkel, hogy a régi palackokat a PET hátlap anyagának elővegyületévé alakította, és a folyamatért elnyerte a 2021-es Intersolar díjat.

Az Olaszországban működő Coveme lépett be következőként és állított elő olyan hátlapokat, amelyek tudják a fotovoltaikus modulok gyártásához szükséges trükköt. Ez értéknövelő újrahasznosításnak (upcycling) minősül, de nem teszi teljessé a kört a fotovoltaikus vonatkozásában. A két csapat olyan életciklusuk végéhez érkezett modulokat keres, amelyek alkalmasak a vizsgálatra, és akkor a PET alapanyagú hátlapot elkülöníthetik, így a DuPont Teijin és a Coveme megismételheti a vizespalackokkal már bemutatott trükköt.

Ha rendelkezik PET anyagú hátlappal ellátott régi modulokkal, és be tudna lépni partnerként a projektbe, vegye fel a kapcsolatot a Coveme-vel, hogy valósággá válhasson a körkörös gazdaság a szolár eszközöknél.

Forrás: pv-magazine

 

Kapcsolódó témájú cikkünk:

Tegnap volt az Intersolar Europe 1. napja: remény Európa fotovoltaikus gyártói számára